Bevezető gondolat:
„Az európai kőkorszak egyre gazdagodó jelvilága – melynek nem minden részletét ismerjük még – továbbra is a kutatók érdeklődésének tárgya marad. Bár a jelek időlegesen el is tűnnek a kerámiákról, nem halnak ki az emberi emlékezetből. Megőrződve évezredeken át, felbukkannak későbbi korokban, kövekre vésve, sírkamrákban, pecsétlőkön, agyaglapokon”. Károlyi Mária (2004:70)
A forrásokat időrendben felsorakoztatva nézzük, mit tudhatunk meg a leletről:
A kisunyomi írásjeles kerámiáról dr. Márczi Zsuzsanna jogász mutatott képet 2009 nyarán, aki előzetes kutatómunkája során sok adatot felderített és ezeket a rendelkezésemre bocsátotta, amit itt szeretnék megköszönni. Márczi Zsuzsanna az 1980-as években leletrajzokat készített Károlyi Mária régésznő számára.
A szombathelyi Tér-Kép (azóta már megszűnt) újságban a feltáró régésznő, Károlyi Mária ismertette a leletet, 1983-ban:
„Negyedszázada már, hogy az erdélyi Tatárlakán szenzációs leleteket hozott napvilágra a régészek ásója. Az előkerült őskori táblácskákat különös vésett jelek díszítették, amelyek bebizonyították, hogy Európának e keleti táján több mint 4 ezer évvel az időszámítás előtt már ismertek valamilyen írást az emberek.
Magyarországon még kevés ilyen lelet került eddig elő. Ezért rendkívül érdekes volt az a néhány kis agyagtöredék, melyet a Vas megyei Kisunyomban egy őskori falu ásatásánál sikerült a földből kibontanunk. A töredékekből összeállított kanálnyél lapos átfúrt végén nagy örömmel fedeztük fel a vésett kőkori írásjeleket.
Ezek igen jól illenek az eddig megismertek körébe. A kanalat különleges célra használhatták, mert nagyobb és díszesebb volt a többinél. Körülötte néhány különös formájú táltöredék feküdt, amelyek belsején égett szerves anyag maradványokat találtunk.
Lehet, hogy valamilyen vallási szertartásnál használt tárgyak voltak e figyelmet érdemlő leleteink… sok kutató már ma határozottan állítja, hogy kétezer évvel a sumer civilizáció felemelkedése és a sumer írás megjelenése előtt a kőkori Európa már kialakította saját írásának ősváltozatát.” (1. ábra)
Ugyancsak Károlyi Máriát idézem „A korai rézkor emlékei Vas megyében” című művéből: „Egy kerámiatöredékünk különösen érdekessé vált formája és a rajta látható vonalas vésetek miatt.
A töredék az átlagosan használtaknál nagyobb agyagkanál nyélcsövének darabja, széles lapított talppal és ezen a simított talprészen körben elhelyezett, elkülönült formációkat alkotó, jelszerű vésetekkel.” (1992:28) (2. ábra)
A tárgy méreteiről Márczi Zsuzsanna tájékoztatott Farkas Csilla régésznőnek köszönhetően, a Savaria Múzeum leltárkönyve alapján: Átmérője: 5,7 és 6,7 cm. Lyukátmérő: 2,2 és 2, 5 cm. Magassága: 4,8 cm. A tárgyat Károlyi Mária leltározta.
Ugyanebben a levélben értesített Márczi Zsuzsanna sajnálattal arról, hogy érdeklődésünk tárgya jelenleg nem található.
Károlyi Mária „Napszülöttek-Savaria földjének ősi kultúrái a római foglalás előtt” című könyve 2004-ben jelent meg Szombathelyen. Ebben többek között ismerteti a Vas-megyei Kisunyom és Sé községek területén lévő és általa feltárt újkőkori települések leleteit. A gazdag ismeretanyagot, sok szemléletes ábrát és színes képeket tartalmazó könyv rendkívül tanulságos a nem szakmabeli olvasónak is.
Károlyi Mária a séi és kisunyomi kerámiák korát a Kr. e. 5. évezred második felére helyezi és megállapítja, hogy írásjelek vannak a kisunyomi agyagkanál töredéken.
Ezt Makkay János is megerősíti A tartariai leletek című könyvében:
„…a Dunántúl nyugati részén, a Szombathely melletti Kisunyomban 1981-ben egy karcolt írásjelekkel díszített edénytöredék, egy agyagkanál lapos nyelének ovális része került elő. Tisztítás után derült ki, hogy a kanáltöredéken írásjelekhez hasonló, furcsa, vonalas díszítmények vannak. …Valójában nem tarthatjuk díszítésnek e jeleket, mert rendszerük nincsen és határozottan megkülönböztethető formációkból állanak. A tárgy kora a kései lengyeli kultúra és a kora rézkori Lasinja kultúra közötti átmenet. Ez lenne tehát a legkésőbbi lengyeli kultúrából mindmáig ismert egyetlen írásjeles darab.” (1990:72)
Ezeknek az írásjeleknek párhuzamait szeretném bemutatni jelen dolgozatomban.
A párhuzamokat elsősorban Torma Zsófia régésznő tordosi ásatásai (19. század második fele) nyomán előkerült agyag orsógombokon, edénytöredékeken, hálósúlyokon, korongokon találjuk meg. A régésznő maga is írásjeleknek értékelte ezeket, míg kortársai csupán a készítők mesterjegyeinek tartották. Ő azonban ragaszkodott álláspontjához, hogy a jeleket írásként kell felfogni. „A Tordoson feltárt edényeken látható jeleknek meg rajzoknak szerinte jól meghatározott funkciójuk volt a gondolatközlés, tehát Európa legrégibb írásos emlékeiként kell őket számon tartani”- írja Gyulai Pál. (1972:20-22)
Torma Zsófia leleteinek kora hasonló a kisunyomi töredékéhez. (3, 4. ábra)
„Vinca arc” a kisunyomi jelek között
A kisunyomi kerámiatöredéken a jelek között egy Vinca arcot fedeztem fel, ez látható az 5. ábrán is, valamint 1-es számmal jelöltem kiterített rajzomon. (5, 6. ábra)
A Tordos-Vinca műveltség a Torma Zsófia által 1875-től és a 30 évvel később Nándorfehérvár (ma Belgrád) környékén feltárt területről nyerte nevét. E területen fordulnak elő legsűrűbben a jellegzetes háromszög alakú fejet hordozó kisméretű szobrok és kerámiatöredékek. Báró Miske Kálmán azt írja 1898-ban, hogy Temeskubinban szinte a talaj felszínéről szedte fel ezeknek a szobrocskáknak a töredékeit.
Maga Károlyi Mária is említi a bánáti Vinca kultúra termékeinek előfordulását a „kisunyomi vonaldíszes környezetben”.
Kalicz Nándor könyvében szintén láthatunk hasonló ábrázolásokat, ilyen például a Szegvár-tűzkövesi Sarlós isten szobrocskája. (7. ábra)
Továbbá egy kis női szobortöredék, amely a dunántúli vonaldíszes kerámia körébe tartozik hasonló ferde szájat visel. (8. ábra)
A kisunyomi kanáltöredék és az ősi magyar rovásírás jeleinek összevetése
Az ősi magyar rovásírás betűi nagy alaki hasonlóságot mutatnak a Tordos-Vinca műveltség jeleinek többségéhez és egyéb újkőkori, kárpát-medencei műveltségek edénytöredékein fennmaradt jelekhez. Szakács Gábor rovásírás kutató szerint, bár vannak még egyéb területeken is hasonló írásjelek, de a jelenleg ott élő népesség nem használja azokat. A Kárpát-medencében viszont folyamatosan használatban vannak, napjainkban több ezer magyar ember ír ezekkel a betűkkel és százezerre is tehető azoknak a száma, akik legalább a betűsorát ismerik. Versenyek zajlanak, rovásfeliratos könyvborítók, helységnévtáblák készülnek.
Bár a kisunyomi kerámia jeleinek hangértékét nem ismerjük, a nagymértékű alaki hasonlóság indokolja jeleinek összevetését a magyar rovásírás betűivel.
A jelek hangértéke a magyar rovásírás szerint a kerámia kiterített rajzán követhető sorrendben:
A Vinca arctól jobbra indulva az arc jobb oldali vonala egyúttal a rovás A betű szára is. A következő két X szerű jel két B vagy két 10-es rovás számjegy. (Vagy egy 10-es és egy B). Az A és a nagyobbik X jel A-R-D összerovást is jelenthet. (9. ábra)
A következő jel egy 5-ös rovásszámjegy, ráróva egy I vagy D. Utána egy L következik, ráróva egy Ü. A hiányzó rész után egy SZ vagy 1-es számjegy, végül egy S-T összerovás.
Ugyanebben a formában látható az S-T összerovás a Nikolsburgi ábécében, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona. A pergamenlapra írt betűsort egy 1483-ban kiadott ősnyomtatványban találták meg. A betűk jellege alapján rovásbotról másolhatták a pergamenre, az eredeti rovásbot kora 1483-nál sokkal régebbi lehet. A Nikolsburgi Ábécé történetét itt most nem részletezem, Forrai Sándor (1994:292) vagy Mandics György könyvében (2010:435) kitűnő leírást találunk róla. (10. ábra)
Az S-T összerovás néhány további előfordulása hiteles rovásemlékekben, a teljesség igénye nélkül:
Az Árpád-kori botnaptáron, például az Ágoston, Estván, Apostolok szavakban. A nevek megtekinthetők: Forrai, 1994:195, 200, 205. oldalakon
Thelegdi János 1598-ban kiadott kis rovásírás tankönyvében szintén találkozunk ezzel az S-T összerovással. (1994:30)
A csíkszentmártoni katolikus templom 1501-ből származó rovásfeliratában a „mester” szóban is ezt az S-T összerovást láthatjuk.
Megtekinthető: Forrai, 1994: 296, 297. oldalakon.
Elmondhatjuk tehát, hogy a kisunyomi kerámiatöredéken látható egyik jel a későbbi magyar rovásírás több hiteles emlékén S-T hangértékkel megtalálható és napjainkban is általánosan használt rövidítés.
A betűk összerovása, a szöveg ez úton való rövidítése, szintén egy olyan tulajdonság, amely csak a magyar rovásírásra jellemző, egyéb rovásírásokra (föníciai, türk, germán, etruszk…) pedig nem.
A jelsor felbontása
A jelsor felbontása után a 6. ábrán látható számozást követve további rovásbetűkhöz jutunk. A Vinca arc után a 2: A, 3-4: lehet két 10-es számjegy vagy két B, illetve egy 10-es és egy B. Azonban lehet H betű is. Ebben a formában látható a már említett Nikolsburgi ábécé H betűje. (11. ábra)
Ugyanilyen H betű található még az 1776-ban Lipcsében kiadott magyar nyelvű Bibliában, amelynek tulajdonosa énlakai Patakfalvi Sámuel. A Biblia üresen hagyott két oldalára rovásírásos szöveget jegyeztek le, a tulajdonos szerint a 19. században. Erről bővebben olvashatunk Szakács Gábor írásában, akinek Patakfalvi Sámuellel folytatott beszélgetése a Magyar Demokrata 2009/36. számában jelent meg.
Folytatva a jelsor elemzését, az 5: 5-ös számjegy, 6: I vagy D, 7: L, 8: Ü, 9: SZ vagy 1-es számjegy, 10: S, 11: T.
Ha a Vinca arctól nem az A betű, hanem az S-T összerovás irányába haladunk a 9-es ábrán, néhány értelmes szót is nyerünk. Maga az S-T összerovás lehet az EST vagy ESTE szó, mivel a magyar rovásban az E magánhangzó a mássalhangzók mellé odaértendő. Gondolhatnánk az Isten szóra is, ezt azonban el kell vetnünk, mert az S-T összerovást követő vonalka nem arra hajlik, amerre egy jól nevelt rovás N-nek hajlania kéne. A hiányzó rész megakasztja ugyan szárnyaló képzeletünket, de megvigasztal, hogy a 8-as és 7-es jelek az ÜL szót adják ki. Amennyiben a 3-as és 4-es jelet a Nikolsburgi Ábécé és a Patakfalvi Biblia alapján elfogadjuk H-nak, akkor az A betűvel együtt HA a szó olvasata.
Magyar rovásírásunk hangértékeit alkalmazva egy több mint hatezer éves tárgyra, az EST vagy ESTE szó megerősíti azt az elképzelésemet, hogy a kisunyomi kerámia töredék lehet egy gyógynövény főzetet tartalmazó edény nyak része, vagy ehhez tartozó tölcsér, amelynek felirata a gyógyítói utasítást tartalmazta a szedését illetően, tehát például este kellett bevenni. Esetleg a gyógynövények összetételét írták fel, erre utalnak a számok.
Mivel a kisunyomi jelek hangértékét nem ismerjük, csak alaki hasonlóságról beszélhetünk, ezért szöveges megfejtés csupán feltételezés szintjén adható.
Egyéb jelek
Említésre méltó még egy alaki hasonlóság. A 12. ábrán a-val jelzett kisunyomi részlethez hasonló a sumer Nap jel (b), amelyet Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig című könyvében találtam. (1975, I:79)
Károlyi Mária az egyik jelet hajó ábrázolásának tartja. (2004:70, 219)
Ez rajzomon a 2-es és 3-as jelből tevődik össze. Lásd a régésznő rajzát (2. ábra), továbbá a 11-es ábrát 90 fokkal jobb felé elfordítva.
Hajószerű jel a tordosi korongon is található, ez rovásírásunk A betűjéhez hasonlít. A tordosi korong Torma Zsófia gyűjtéséből származik, jelenleg a Kolozsváron a történelmi múzeumban őrzik. (13. ábra)
Érdekesség, hogy ugyanez a hajónak nevezett jel a bonyhai rovásemléken is feltűnik. Bonyha Kis-Küküllő menti település, rovásemlékét 1965-ben fedezték fel a református templom egyik pillére alól előkerült kövön. 1794-ben építették át a templomot, ekkor kerülhetett a földbe a kb. 35x25 centiméteres kő, de ez nem azt jelenti, hogy a jeleket is akkor vésték rá, azok lehetnek sokkal korábbiak. (14. ábra)
Bár a kerámián nem található, de Károlyi Mária jelentősnek tartja az M alakú jel gyakoriságát.
„Az M minta igen hosszú életű területünkön, hiszen ekkor már kétezer esztendeje használták a vonaldíszes kerámia, majd a lengyeli kultúra népei”. (2004:73)
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a magyar rovásírás V hangértékű betűje.
A tárgy rendeltetése
Mint olvashattuk, a feltáró régésznő az átlagosnál nagyobb agyagkanál töredékének határozta meg. Nyélcsöves agyagkanalak fényképeit Kőszegi Frigyes is közli A történelem küszöbén című könyvében, ezek a Ság-hegyi bronzműves központból származnak.
Mivel Kisunyomban ekkor bronzöntésről még nem lehetett szó, így a kanál esetleg a rézöntés kezdeti időszakára utalhat, bár Károlyi Mária szerint erre még nem találtak bizonyítékot.
1999-ben a Somogy megyei Bodrog-Alsóbűn őskohók feltárása közben találtak egy 9. századi égetett agyag fújtatócsövet, amelynek kiszélesedő peremén szintén rovásjeleket fedeztek fel.
Felmerült még bennem, hogy a kisunyomi kerámiatöredéket tölcsérként használták, vagy agyagedény nyakának kiszélesedő pereme is lehet, mint fentebb írtam. A 15. ábrán csőtalpas edények töredékei láthatók, Torma Zsófia gyűjteményéből, Roska Márton rajzolta.
A töredékhez tartozó edény egy másik lehetséges rendeltetésére Károlyi Mária könyvéből vettem az ötletet, mivel ásatásai során szőlőmagvak is előkerültek, feltételezi, hogy bort is készítettek már ebben az időben. (dőlt betűvel) „A 4. évezred első felében élő késői Lengyel kultúra hagyatékában szűrő- és széles kiöntővel ellátott edények sokaságát találtuk, ezek bizonyosan meghatározott célt szolgálhattak. A különleges készítmény talán bor volt.”(2004:14)
Mivel a tárgy nincs meg, jó fénykép pedig a feliratot hordozó perem mögötti részről nem áll rendelkezésemre, ezért csak feltevésekre van lehetőségem.
Összegzés:
A Kr. e. 5. évezred második feléből származó, tehát nagyjából 6800 éves tárgy írásjeleket hordoz. A jelek nem díszítések, mivel nem szabályosan ismétlődnek, továbbá alakilag mindegyik egyeztethető a napjainkban is használatos magyar rovásírással és számrovással.
Vitathatatlan az alaki egyezés a hiteles Nikolsburgi Ábécé és az előzőekben ismertetett szintén hiteles rovásemlékek S-T összerovásával. Feltételezhető az egyezés a Nikolsburgi Ábécé és a Patakfalvi Biblia H betűjével. Mivel az ST esetében nem csak egy vonalkáról, hanem összetett jelről van szó, a kisunyomi lelet is azt erősíti meg, hogy a magyar rovásírás gyökerei a Kárpát-medence kőkorába is lenyúlnak. Tehát helyi eredetű és nem az „arámiból ered szogd közvetítéssel, türk mintára, kazár és glagolita betűkkel kiegészítve”, mint ahogyan a hivatalos szakmunkákban olvasható.
A külföldi szerzők által Danube Script-nek vagy Old European Writing-nak nevezett jelformák nagy valószínűséggel a Kárpát-medencéből terjedtek szét az eurázsiai térségben. Ez pedig magával hozza azt a következtetést, hogy a magyarság rovásíró elődei nem csak a Krisztus utáni 896 óta élnek a Kárpát-medencében.
A kisunyomi kerámiatöredék kevéssé ismert, mint a tatárlakai leletegyüttes, noha vonalas jelkincsében annál sokkal gazdagabb, így írástörténeti jelentősége is nagyobb. Ebből az sem von le, hogy a tatárlakai korong jelei valószínűleg néhány évszázaddal korábban keletkeztek.
Reméljük, hogy a kisunyomi írásjeles töredék előkerül és lehetőség lesz további tanulmányozására.
Szakirodalom
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, I-II. kötet (1975)
Ferenczi Géza és István: Magyar rovásírásos emlékek (In: Művelődéstörténeti Tanulmányok, Kriterion Könyvkiadó, 1979)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Friedrich Klára: Tatárlaka titka (In: Friedrich Klára-Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták, 2005)
Friedrich Klára-Szakács Gábor: Ősök és írások (2008)
Friedrich Klára: Írástörténeti áttekintő magyar szempontból (2010)
Gimbutas, Marija: The Living Goddesses (University of California Press, 1999)
Gyulai Pál: Torma Zsófia levelesládájából (Kriterion Kiadó, 1972)
Kalicz Nándor: Agyag istenek (Corvina Kiadó, 1970)
Károlyi Mária: A korai rézkor emlékei Vas megyében (Szombathely, 1992)
Károlyi Mária: Napszülöttek-Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt (Szombathely, 2004)
Kőszegi Frigyes: A történelem küszöbén (Kossuth Kiadó, 1984)
László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig (Gondolat Kiadó, 1974)
Makkay János: A tartariai leletek (Akadémiai Kiadó, 1990)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi jelen Kiadó, 2010)
Miske Kálmán: Őskori bálványképek Temeskubinban (Archeológiai Értesítő, 1899)
Roska Márton: A Torma Zsófia gyűjtemény (Kolozsvár, 1941)
Szakács Gábor: Patakfalvi Sámuel (Magyar Demokrata, 2009/36)
The Danube Script in light of the Turdas and Tartaria discoveries (Exhibition catalogue, National History Museum of Transylvania, 2009)
Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei (1598, Ars Libri Kiadó, 1994)
Torma Zsófia: Sumer nyomok Erdélyben (Fehérné Walter Anna kiadása, 1972)
Winn, Shan, M.M: Pre writing in south-eastern Europe (Western Publishers, 1981)
Wosinszky Mór: Leletek a lengyeli őskori telepről (Archeológiai Közlemények, M.T.A. 1890)
2010/május-június
Csíkszentmihály, Csíkszentmiklós és Csíkszentmárton hagyományőrzői, valamint a rovásírás kutatók máig is vitatkoznak azon, hogy a három közül mely községnek volt rovásfelirata. Véleményem szerint mindháromnak, de kövessük először a kutatók eddigi eredményeit! Itt csak azok műveit tárgyalom, akik új ismeretekkel gazdagították az előzőeket vagy a megfejtésben előrevivő megoldásokra jöttek rá.
A jobb követhetőség kedvéért időrendbe állítottam a tényeket.
Tények:
1731
Kunics Ferenc kolozsvári jezsuita tanár 1731-ben kiadott művében egy rovásfeliratról tesz említést, amely a csíkszentmihályi templomban látható: „régi egyházával (temploma) s fölirataival, melyeknek jegyeit, minthogy a görög, török s más betűktől nagyon különböznek, a régi scythákra viszik vissza.” (Fischer, 1889, 2005/44)
Cornides Dániel 1780 táján, Szabó Károly pedig 1862-ben keresték a feliratot, de már nem találták. (Fischer, 1889, 2005/111)
1749
Valószínűleg ezekről a föliratokról hallott a székely Horváth Benedek, Bécsben élő piarista tanár, akinek kérésére Szilágyi Sámuel, erdélyi királyi táblai ülnök 1749-ben lemásolt egy rovásfeliratot, amelyről az utókor nem tudja eldönteni, hogy a csíkszentmihályi, csíkszentmiklósi vagy a csíkszentmártoni templomban volt-e.
A másolat mérete 44, 5 cm. x 11 cm. 2 soros. (Mandics, 2010/ 480)
A másolatot Budapesten, a Ráday könyvtárban őrzik, Németh Gyula 1934-es adata szerint.
1749
Szilágyi Sámuel 1749. december 20-án azt írja egy levelében, hogy nemrég szerzett egy scythiai betűkkel írt feliratot, amit Csíkban, a Szt. Mihályi templomban talált, melyet még nem tudott kimagyarázni, azaz megfejteni. (Mandics, 2010/ 403)
1751
Ebben az évben is készült másolat a feliratról. Mint Ferenczi Géza kiderítette, a másoló Bod Péter volt. (Ferenczi, 1997/ 13-15) Lásd még az 1866-os évnél
1753
Szilágyi Sámuel feliratát Dezsericzky Ince piarista szerzetes 1753-ban megjelent latin nyelvű könyvében kiadta. Ennek fejlécén az olvasható, hogy a Szent Miklóson elhelyezkedő templomban („in Templo loci Szent Miklós…”) van a felirat.
Sajnálatos módon Dezsericzky fametszője két helyen elrontotta a rovásjeleket, így az első sorban a SZÁZEGY helyett CSÁZEGY, a második sorban a JÁNOS helyett Kános lett. (Sebestyén, 1915/59)
Továbbá figyelemre méltó, hogy Dezsericzky másolatának második sora a János szóval kezdődik, míg az 1749-es Szilágyi féle másolaté az Estyán szóval. (Friedrich, 2010)
1777-1784
Fischer Károly Antal szerint a csíkszentmiklósi felirat akkor pusztult el, amikor 1777-ben és 1784-ben az egyházat bővítették és falait átalakították. (1889, 2005/111)
1793
Simonchicz Ince piarista atya szintén lemásolta a Szilágyi által készített két soros feliratot. Ő négy sorba osztotta el a szöveget. A harmadik sorban, valamint az utolsó sorban a CS és az L mellékvonalkáinál tévedett, ezáltal 3 hiba keletkezett másolatában. (Sebestyén, 1915/59)
1797
Németh József címzetes kanonok, felcsíki esperes 1797 márc. 30-án ezt írta: Tömörítve: A scythiai írások nem a szent-miklósi templomban voltak, hanem a szent-mihályiban, ahol 1757-80-ig plébános volt. A kórusdeszkákon voltak. Ezeket a deszkákat tőle Cserei Farkas elkérte, Bécsbe vitte s azután eltűntek. (Sebestyén, 1915/65)
1844
Jerney János utazó, őstörténész, nyelvész (1800-1855) Moldvában járva összetalálkozott Benő István csíkszentmiklósi jegyzővel, aki látta a feliratot: beépítették a templom falába.
Mandics Györgynél olvashatjuk először ezt a kutatási eredményt. (2010/404)
1866
Szabó Károly történész, könyvtáros 1866-ban jelentette meg a Marosvásárhelyi Teleki Könyvtárban tett kutatásai eredményét, mely szerint a Marosvásárhelyi Kéziratban megtalálta a felirat másolatát két példányban, 1751-ből. De nem két sorban, hanem 6 sorban. A 6. sor betűi nem szerepeltek Szilágyi 2 soros másolatán.
Továbbá az egyik 1751-es 6 soros másolat megfejtést is tartalmazott. Szerzője ekkor még ismeretlen. A marosvásárhelyi kézirat 3. és 5. lapján Csíkszentmárton szerepel helyszínként, a 7. lapon viszont Csíkszentmiklós. (Fischer, 1889, 2005/112, 114)
1868
Orbán Balázs írja a Székelyföld leírása című könyvében:
„Két ilyen hun-szkíta felirat volt még Csíkban, a csíkszentmiklósi és gyergyószentmiklósi templomokon, hanem mindkettő a tudatlan papok által pogány maradványnak tekintvén, megsemmisíttetett…”
1909
Sebestyén Gyula 1909-ben megjelent könyvében, a Rovás és rovásírás-ban Fischer Károly Antal alapján ismerteti az eddigieket. Bemutatja fejléc nélkül a Dezsericzky könyvében 1753-an megjelent másolatot, azonban ezt tévesen Szilágyi Sámuel 1749-es másolatának nevezi. Elemzi az 1749-es és 1751-es felirat eltéréseit és a Marosvásárhelyi Kéziratban lévő 6 soros megfejtett változatot. Megjegyzi, hogy szerinte az eredeti felirat bizonyára két soros volt. (1909/191-193)
1915
Sebestyén ebben az évben kiadott könyvében visszatér a felirat kérdésköréhez. Ismét bemutatja a Dezsericzky művében megjelent másolatot, most már fejléccel, továbbá Simonchicz másolatát, és a megfejtett változatot a marosvásárhelyi kéziratból, melynek szerzőjét ekkor még nem sikerült azonosítani.
Megállapítja, hogy a két feliratmásolat egymástól függetlenül íródott. (1915/ 55, 62)
Sebestyén részletezi a Marosvásárhelyi Kézirat tartalmát, ebből itt csak a két rovásírásos másolatra térek ki. A 3. lapon lévő megfejtetelen másolat fejléce a csíkszentmártoni oratórium feliratának írja le. „Inscriptio Oratorii Csik Szent Martoniensis…” Az oratórium lehet házikápolna, imaterem, de templom karzata is.
Az 5. lapon lévő megfejtett másolat fejléce pedig: „Inscriptio Oratorii Oppidi Siculicali Csík Szent Martoniensis”. Az oppidum megerősített helyet, erődített várost jelent, itt valószínűleg lőréses kerítésű vártemplom értelemben használták. (F. K.)
A 4. lap tartalmáról nem esik szó, a 6. lap üres, a 7. lapon viszont Csíkszentmiklós szerepel, itt következik a Csíkszentmiklósi felirat hét pontban való hitelességének bizonyítása: „Inscriptio Csik Szent Miklosiensis testatur”.
Sebestyén szerint a másoló tévedésből, hibásan írt a 3. és 5. lapon Csíkszentmártont lelőhelyként.
1934
Németh Gyula közli az 1749-es Szilágyi Sámuel féle 2 soros másolatot és megtudjuk tőle, hogy ezt Budapesten a Ráday könyvtárban őrzik. (1934-es adat!) Itt talált rá Szilágyi Sámuel egy levelére, amelynek alapján a feliratot Csíkszentmihályra helyezi. (Mandics, 2010/403)
Ráday Gedeon költő, műfordító, országgyűlési követ könyvtára jelenleg is létezik a Ráday utcában, ahol emléktábla örökíti meg a nagy könyvgyűjtő nevét. (F. K.)
1963
Csallány Dezső a Csíkszentmártoni felirat elnevezést használja a mellékelt rajzokon lévő emlékről. Külön cím alatt, Csíkszentmihályi felirat néven ír a Németh József által említett kórusdeszkákról. (lásd az 1797-es évet)
1976
Andrássy Kurta János helyesen mutat rá a Csíkszentmiklósi rovásfelirat új megfejtése című írásában, hogy a feliratoknál a hibák, tévedések száma egyenes arányban nő a másolatok számával. (1976/55)
1985
Forrai Sándor a Küskarácsontól Sülvester estig című könyvében a felirat ismertetésénél az összerovások elemzésével egészíti ki az eddigieket. (1985/159-162)
1997
Ferenczi Géza könyvéből megtudjuk, hogy kutatásai során egy a Marosvásárhelyi Kéziratnál bővebb kéziratkötegben megtalálta az 1751-es hat soros másolat újabb másolatát. Ennek segítségével oldotta meg az 1751-es másoló személyének titkát, aki nem más, mint a tudós: Bod Péter. (1997/13-15)
Felsőcsernátoni Bod Péter (1712-1769) Bethlen Kata grófnő, írónő udvari papja, később Magyarigen református lelkipásztora volt. A fogarasi református templomban saját versével emlékezik meg Bethlen Katáról, amelyet rovásfelirattal zár: „Bod Péter készítette Igenben.” Alaposan tanulmányozta a rovásírást, s erről külön könyvet tervezett, vagy készített, amely jelenleg nem található, nem tudjuk, megírta-e? (Friedrich, 2010)
Egy megoldott kérdés helyébe azonban rögtön jön kettő: Az első, hogy Ferenczi azt írja, hogy ennél a másolatnál a megfejtett rovásszöveg a csíkszentmártoni klastromot, a megfejtetlen pedig a csíkszentmiklósi templomot jelöli meg lelőhelyként. Ez utóbbi alatt a következő szöveg: „A Tlts Bod Péter úr irásából minden Változtatás nélkül irtamle 1751-benn Majus hó 26dik napján”. A szerző Bardócz Pál. Mint az 1909-es évszámnál olvasható, a Marosvásárhelyi Kéziratban mindkét másolaton Csíkszentmárton szerepel a fejlécen.
A második, hogy klastromról eddig nem volt szó és Csíkszentmárton történetét olvasgatva sem találkoztam olyan ismerettel, hogy ott kolostor lett volna.
A tanulmányírók, leletismertetők elnevezései
Hogy a kutatók melyik települést vélték, vélik a rovásemlék helyszínének, arról az is árulkodik, milyen címet választanak erről szóló tanulmányuknak, hozzászólásuknak, vagy ezekben hogyan nevezik:
Dezsericzky Ince 1753: Csík-Szentmiklósi
Bod Péter 1751: Csíkszentmártoni
Fischer Károly Antal 1899: Csík-szent- miklósi
Sebestyén Gyula 1909: Csíkszentmiklósi
Debreczenyi Miklós 1914: Csík-Szt.-Miklósi
Németh Gyula 1934: Csíkszentmihályi
Andrássy Kurta János 1976: Csíkszentmiklósi
Ferenczi Géza és István 1979: Csíkszentmiklósi
Forrai Sándor 1985: Csíkszentmártoni
Ferenczi Géza 1997: Csíkszentmiklósi-Csíkszentmihályi
Csallány Dezső 1963: Csíkszentmártoni
Ráduly János 2004: Csíkszentmiklósi-Csíkszentmihályi
Mandics György 2010: Csíkszentmiklósi-Csíkszentmártoni
Tanulmányírók, leletismertetők véleménye a rovásemlék íráshordozójáról, anyagáról
1749-ben Szilágyi Sámuel azt írja, hogy „szerzett” egy rovásfeliratot a Csíkszentmihályi templomból. Ebből arra lehet következtetni, hogy ezt neki adták, magánál tartotta, ez volt az 1797-ben Németh József kanonok által említett kórusdeszkák egyik része, tehát fából volt. Nem valószínű, hogy a kanonok úr 20-30 kilós követ cipelgetett volna, de nem is zárhatjuk ki.
A csíkszentmiklósi jegyző viszont arról tájékoztatta 1844-ben Jerney Jánost, hogy ő látta a feliratot, beépítették a templom falába. Ez már inkább kőnek vélelmezhető, mint ahogyan láttunk beépített rovásírásos követ például Alsószentmihályon, Csobotfalván. Székelydályán pedig magam is fedeztem fel két rovásírásos patakkövet a szentély belső, északi és déli falán.
A jegyző 1844-ben találkozott Jerneyvel, ha feltételezzük, hogy akkor 60 éves volt, és 10 éves korától láthatta a követ a templom falában, akkor a kő 1794 és 1844 között még megvolt, illetve nem vakolták még be.
Sebestyén Gyula „kitöredezett, szúette, régi feliratnak” nevezi, tehát úgy gondolja, hogy fára rótták. (1915/67)
Forrai Sándor azt írja: „Eredeti kőbe vésés emlékét őrzi.” (1985/162)
Mandics György Csíkszentmiklóson karcolt falfeliratnak, Csíkszentmártonban pedig fakarzatra róttnak feltételezi. (2010/404-405)
Megfejtések:
A megfejtéseket nagy gondossággal legelőször Fischer Károly Antal gyűjtötte össze. (1889/115-118)
A mindezidáig megjelent megfejtéseket Mandics György Róvott múltunk című könyvében olvashatjuk. (2010/405-412)
Jómagam csupán néhány megfejtő eredményét közlöm a jelen tanulmányban, főként azokét, akik az alap megfejtést adták, mert mindig az úttörőknek a legnehezebb a dolga.
Bod Péter az első megfejtő 1751-ből. A másolatán olvasható megfejtés:
URNAK : MEGET : TEGYEG FO : GVAN : IRNAK EZERÖT :
SZÁZEGY : ESZTENDÖBEH : MÁTYS : JÁNOS : ESTYTÁN : KOVÁTS : TSINÁLTK : MÁTYÁS MESTER : IUSEF MESTER TSINÁLTÁK
6. sor: G.J.A.S.J.F.F.LT.Á. Figyelemre méltó, hogy Bod Péter nem fejtette meg! Ennek okára később térek ki.
Bod Péter 1768-ban még egy megfejtést adott a Dezsericzky könyvében megjelent másolat alapján. (Sebestyén, 1915/62)
URNK : MGT : TGYG FO : GVAN : IRNK ZRÖT : SZAZGY : SZTENDÖBEN : MATYS : JANOS : STITAN : KOVATS : TSEALTK : MATYAS MSTR : GRGLY MSTR TSEALTAK
Azaz:
Urnak meget etegyeg fogván irnak ezerötszázegy esztendőben;
Mátyás, János, Stytán Kováts tsinálták, Mátyás mester, Gergely mester tsinálták.
(Fischernél a TSEALTK és a TSEALTAK szavak itt TSINALTK és TSINALTAK változatban olvashatók. (1889, 2005/115)
Szabó Károly megfejtése: 1866
URNK : MGT : TIGFO : GVAN : IRNK ZRÖT : SZAZGY : SZTENDÖHBE : MATYS : JANOS : STYAN : KOVACS : CSNALTK : MATYASMSTR : GRGLY MSTRCSNALTAK
Azaz:
Urunk megettig fogván irunk ezerötszázegy esztendöhbe;
Mátyás, János, Estyán kovács csenálták, Mátyás mester, Gergely mester csenálták.
A 6. sort a következőképpen fejtette meg:
ELJAS CZLYLYLTA , azaz Éliás csinálta
Fischer Károly Antal Szabó Károly megfejtését fogadja el, annyi módosítással, hogy az URUNK szó helyébe az ÚRNAK, az ÍRUNK helyébe az ÍRNAK, valamint az ESZTENDÖHBE helyére az ESZETENDÖBEH kerüljön. (1899, 2005/117)
Amint ezekből a két példákból is láthatjuk a szöveg egyértelmű olvasatát a 2. és 4. pontsor közötti részlet nehezíti. Ezzel birkóznak Bod Péter óta a megfejtők, köztük jómagam is.
Sebestyén Gyula véleménye az volt, hogy egy régebben hibásan felfrissített, kijavított, tehát hibásan restaurált szövegről van szó. Ebből kiindulva erősen belejavított a kérdéses szövegrészletbe s a mellékelt rajzon látható eredményt hozta ki: (1909/197, 1915/64)
URNaK : SZÜLeTéSéTÜL : FOGVÁN : IRNaK eZeRÖT : SZÁZeGY : eSZTENDŐBE : MÁTYáS : JÁNOS : eSTYÁN (?) : KOVÁCS : CSINÁLTáK: MÁTYÁS MeSTeR : GeRGeLY MeSTeRCSINÁLTÁK:
Sebestyénnek igaza van, amikor azt írja: „a vitás ESZTENDŐBEH végső H betűje csakis egy végső E betű elromlásából támadhatott”. (1909/196)
Valóban, sokszor előfordul velem is, ha gyorsan írok, levelezőtársaimmal is, akikkel kézírással levelezünk, de a rovásírás verseny résztvevőivel is, hogy a rovás E írásánál a hajlított vonalra úgy húzzuk rá a két mellékvonalat, hogy a baloldalon összeérnek és az E betű így H-nak tűnik.
Megfejtése a 6. sorról, amelyet szintén átalakít: eL.J.Á.S.CS.IN.NÁ.L.T.A.
„Együgyűséggel odatoldott függeléknek” nevezte egyébként. (Sebestyén gyakran vádolta embertársait csekély értelmi adottságokkal, de ősi írásunkra vonatkozóan olyan sok adatot tudunk meg tőle és két nagy rovásemlékünk közkinccsé tételét is köszönhetjük neki, hogy ezen zsörtölődéseket megbocsáthatjuk. )
Debreczenyi Miklós azt veti fel, hogy se nem BE, se nem BEH az ESZTENDŐ szó végződése, hanem BEN, mert E és N összerovásról van szó.
Figyelemre méltó ötlet, lehet, hogy így is van.
A 6. sorra ajánlott megoldása: MEG JAVÍTÁK ÉS UJ FEN FEL ÁLLÍTÁK.
(1914/16, 17)
Németh Gyula megfejtése egy szót kivéve egyezik Sebestyén Gyuláéval, ő a „SZÜLETÉSÉTÜL” helyett SZÜLETETÉTÍL-t olvas ki.
A 6. sorról az a véleménye, hogy „mint értelmetlen függeléket el kell vetni” ,mert az 1751-es másolat Szilágyiéra megy vissza.
(1934/8, 9)
Csallány Dezső: VÁRON MEGET VISÁG FOLYÓ EGVÁN IGY IRONK
EZERÖT SZÁZEGY ESZTENDŐBE MÁTYÁS, JÁNOS, SEBEASTTION KOVÁCS CSINÁLTÁK MÁTYÁSMESTER, GERGELYMESTER CSINÁLTÁK
Callány magyarázata, hogy a Fiság (Viság ) folyó Csíkszentmárton környékén található.
A 6. sor megfejtése Csallány szerint: G. IJAS ILYLYALTA. A G. név kezdőbetűje. Az „illyalta” szó magyarázata, hogy régen kettéhasított, rovásjelekkel teleírt nyílvesszőkkel továbbították az üzeneteket, egy ilyen töredék vesszőt a szegedi múzeum régészeti raktárában látott is. (1963/74)
Ferenczi Géza Sebestyén Gyula megfejtését tartja legvalószínűbbnek: „Úrnak születésétől fogván írnak ezerötszázegy esztendőbe, Mátyás, János, Estyán kovács csinálták, Mátyásmester, Gergelymester csinálták.”
A szigorú történész azonban, aki Forrai Sándort is sokszor megrótta, megtévesztő rajzot mutat a Művelődéstörténeti Tanulmányok c. kötet (Kriteron, 1979) 25. oldalán. Ugyanis Szilágyi Sámuel 1749-es másolatához kapcsolva közli az 1751-es másolat 6. sorát.
Ferenczi egyúttal bírálja Csallány megfejtését, s mivel húsz évig volt a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója, a helyi viszonyokat jobban ismerve írja, hogy a Fiságot túlzás folyónak nevezni, neve Viság formában nem volt ismeretes, eredeti neve Frisság volt. (1979/26)
Andrássy Kurta János jogosan bírálta Sebestyént, mert átrajzolt 12 „alkalmatlankodó” jelet, hogy megfeleljenek elméletének.
Andrássy ugyan nem rajzolt át jeleket, viszont a pontsoroknak nem szóelválasztást, hanem hangzóbővítésre utaló jelentést tulajdonított, azaz a betűknek saját hangértékükön kívül további, egészen más hangértékeket is adományozott.
Nem csak jobbról-balra, hanem balról-jobbra is olvasta a szöveget, így Budai Nagy Antal felkeléséről szóló történetet hozott ki, amelynek „Lósámán Kaba Antal” is egyik szereplője. Belemagyarázott történetének olvasását a századik szónál hagytam abba…
Dr. Fodor Ferenc megfejtése a bizonyítéka annak, hogy mint írtam, Ferenczi Géza 1979-es rajza valóban megtévesztő. Ugyanis az alapos Fodor, aki e cikk alapján fejtette meg az emléket, így ír: „A rajzolat betűi három sorban vannak elhelyezve.(az előzőekben említett záró sorral együtt!)” Észreveszi azonban, hogy a befejező sor más kéztől származik.
Megfejtése: Urnak megtestesülésétől igy fogván irnak ezerötszázegy esztendőbe, Mátyás, János, Estyán kovács csinálták, Mátyás mester, Gergely mester csinálták.
A 6. sor megfejtése az első négy jelre szerinte latinul van: ego qui a scribo.
Az utolsó öt jel pedig: ilyly (így) látá
Véleménye szerint a pontok nem elválasztást jelölnek, hanem eredetileg felülről lefelé keskeny lapra voltak írva és a pontok az eredeti bontást mutatják. (1982/44)
Ez valóban ésszerű ötlet a sok fejtörést okozó szövegrészlet tördelésére. Jómagam is sok hasonló, nem a szó végén tördelt feliratot láttam régi sírköveken (latin betűs) például a csíkkozmási temetőben.
Ráduly János a Titkok a rovásírásban c. könyvében foglalja össze megelőző eredményeit a felirat megfejtésében. A Dezsericzky könyvében 1753-ban megjelent másolatot mutatja be (amelyet a fametsző két helyen elrontott), s erről, valószínűleg Sebestyén Gyula után, tévesen azt írja, hogy ez az 1749. évi másolat. (2004/45)
Továbbá bemutatja az 1751-es másolatot is, de nem jelzi, hogy ez Bod Péter másolata. Sajnálatos, hogy Ferenczi Géza jelentős felfedezése, amely már 1997-es könyvében megjelent, nem vált általánosan ismertté.
Ráduly megfejtése a kérdéses szövegszakaszról 997-ből: „Urunk megetétil fogván” , illetve „Urnak megetétig fogván”
Új megfejtése: URuNK MeGeT TIGeNFOGVÁN IRNaK eZeRÖT SZÁZeGY eSZTeNDŐBE MÁTYÁS JÁNOS eSTYáN KOVÁCS CSINÁLTáK MÁTYÁSMeSTeR GERGeLYMeSTeR CSINÁLTÁK
A második pontsor utáni jelet Bod másolata alapján NF összerovásnak értékeli.
A TIGIN vagy TIGEN szó jelentését a történeti-etimológiai szótárban találta meg, jelentése: ide, itt, ekkor, időben közel, nemrég…, vagyis a mesterek nemrég fejezték be a munkát.
Mandics György dobott követ a felirat történetének állóvizébe, 2010-ben megjelent Róvott múltunk című könyvében.
Szerinte a felirat részenként, több különböző korban, az épületek pusztulása utáni helyreállítások során keletkezett, kiegészítve az újabb helyreállítók nevével. Ennek szakaszai:
1501
URNaK MeGeTT eGYeGFOGVÁN IRNaK: eZeRÖT: SZÁZeGY: eSZTeNDŐBeN: MÁTYÁS: JÁNOS
Azaz: Úrnak megett egybefogván írnak ezer ötszáz egy esztendőben: Mátyás, János
1630
A templom leégése után az újjáépítéskor új pótlást írtak hozzá:
URNAK MEGETT EGYBEFOGVÁN IRNAK EZERÖT SZÁZ EGY ESZTENDŐBEN: MÁTYÁS JÁNOS
Új pótlás: ESTYÁN KOVÁCS CSINÁLTÁK
1675
Ismét leégett a templom, a helyreállítók neve a feliratra került:
URNAK MEGETT EGYBEFOGVÁN IRNAK EZERÖT SZÁZ EGY ESZTENDŐBEN: MÁTYÁS, JÁNOS, ESTYÁN, KOVÁCS CSINÁLTÁK
Új pótlás: MÁTYÁSMESTER, GERGELYMESTER CSINÁLTÁK
1748 táján
Az 1697-es tatárjárás és az 1705-1709-es osztrák dúlások szétszórták Csíkszentmihály és Csíkszentmiklós lakosságát, akik később Csíkszentmiklóson és Csíkszentmártonban alakítottak új közösséget, majd megerősödve építettek új templomot. Mindkét településen ugyanaz a régi szöveg került fel, Csíkszentmiklóson falra karcolták, ezt másolta Szilágyi Sámuel 1749-ben. Csíkszentmártonban fakarzatra került, itt megjelenik egy új név: Eljás.
A Mandics György által helyreállított szöveg tehát így teljesedik ki:
ELJÁS CSINÁLTA. Ezt másolta 6. sorként 1751-ben Bod Péter.
Mandics György ésszerű összeállításának ösztönző hatására kezdtem leporolgatni régi megfejtési kísérleteimet.
Saját megfejtésem:
A szavak közé tett pontokat helyét tiszteletben tartom, nem gondolom, hogy a 3. pontsor elhelyezése hibás lenne. A feliratok nem lehettek rossz állapotban, ha a pontokat ilyen „pontosan” le lehetett ásolni.
Az első sor az én olvasatomban:
URNaK eMeLT TIGFO( tigefo, tigenyfo?) áLVÁN
Azaz: Úrnak emelt tigfo(?) állván
Magyarázat a 2, 3, 4. szóhoz
Az MGT és GVAN mássalhangzó csoportokban a G szerintem L betű, csak egy mellékvonala lemaradt. A Szilágyi másolaton is látszik, hogy az egyetlen mellékvonalka elég magasan helyezkedik el ahhoz, hogy még egy mellékvonal beférjen.
A 2. szó így az EMELT lesz, a 4. pedig az ÁLVÁN (azaz fenn állván, már áll, készen van)
A rovás G és L mellékvonalainak lehagyása vagy tévesztése a leggyakoribb hiba, mind a gyermek, mind a felnőtt rovásírók körében. Simonchicz másolatán is látjuk, hogy az S két mellékvonalat kapott a ’Mátyásmester’ szóban, az L viszont nem kapta meg mellékvonalait az utolsó ’csinálták’ szóban. Dobai István 1753-ból származó betűsorában is felcserélt a G és L. (Forrai, 1985/194)
Balatonszepezden, Sebestyén Gyula emlékoszlopán is három helyen hibás a rovás L írása, egyszer G, kétszer pedig S áll helyette. A történelmi emlékeken előforduló és a gyakorlat során gyakran keletkező hiba alátámasztja feltételezésemet a G és L felcserélésére vonatkozóan.
A 3. szó a TIGFO, vagy TIGENFO, esetleg TIGENYFO, amennyiben az F-be rajzolt vonal egyáltalán létezett, vagy N – NY hangértékkel bír. Szilágyi másolatán nem látszik. A régi magyar szavak között nem találtam ilyent. (Czuczor-Fogarasi, Ballagi, Kriza) Esetleg a mesterlegények idegenföldön tett tanulmányútjáról hozott, építkezéssel kapcsolatos szó lehet, amely meghonosodott, vagy talján mesterektől átvett szó. A lévai vár építésénél is volt olasz mester.
A Latin-magyar szótárban találtam a tignum=gerenda, tignárius=gerendás,
faber tignárius=ácsmester szavakat.
Ugyanakkor a fentebb vázolt S-G-L tévesztésekből előfordulóan lehet:
TILFO TILENFO TILENYTO, VAGY TISFO, TISENFO TISENYFO is. Ezeknek szintén nem tudjuk a jelentését.
A megfejtetlen szavakat nem kell szégyellni, a 14. századi Königsbergi Töredékben is van három szó, amelyet eddig nem sikerült a nyelvészeknek értelmezni. A Peer kódexben is van egy mondat: „Maria elmene gen latni”, itt a GEN szó jelentését nem sikerült megállapítani.
Így két mellékvonal kiegészítéssel és egy bizonytalan szóval olvasatom:
1. URNaK eMeLT TIGFO( tigefo, tigenyfo?) áLVÁN
2. IRNaK eZeRÖT SZÁZeGY eSZTeNDŐBE
3. MÁTYáS JÁNOS eSTYáN KOVÁCS CSINÁLTáK
4. MÁTYÁSMeSTeR GeRGeLYMeSTeR CSINÁLTÁK
Magyarázat: az Úrnak emelt gerendázat (karzat, kórus gerendázata?) már áll, elkészült, így a mesterek megörökítik a nevüket az ősi írással.
A 2, 3, 4. sor Szabó Károly, Fischer Károly Antal és Sebestyén Gyula olvasatán alapul.
Több megfejtő a 3. szó 2. betűjét GY-nek olvasta: Tegyegfo, tgygfo, stb. ez a jel itt ebben a szövegben azonban határozottan I hangértéket jelöl, száron két kis jobbra felfele tartó mellékvonallal, mint az ÍRNAK szóban is.
A GY-t jobbra lefele tartó két kis mellékvonallal rótták, mint a SZÁZEGY szóban. Az I és Gy ilyenfajta írása dr. Toldy László 1877-ben megjelent könyvében, majd Tar Mihálynál fordul elő. (Sebestyén, 1909/321)
A 6. sorról azt feltételezem, hogy az eredeti feliratokon nem volt ott, hanem Bod Péter írta ki másolata alá a számára kérdéses jeleket. Fontos, hogy külön jelzi az A és Á közötti különbséget, már 1751-ben.
Nem tudjuk, hogy a 6. sor szerepelt-e Bod Péter azon másolatán, amelyik nincs megfejtve. A rendelkezésemre álló irodalomból ez nem derül ki. Fischer 1889-es könyvében közli a megfejtés nélküli feliratot, ezen nincs a 6. sor. Csallány Dezső 1963-ban szintén közli a megfejtés nélküli feliratot, ezen ott a 6. sor. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy egy megfejtésnek számtalan piszkozata van, Bod szépen letisztázott példánya bizonyára több próbálkozás eredménye. A 6. sor tehát további alapos elemzést igényel.
Összegzés:
Mindhárom településnek volt rovásfelirata.
Csíkszentmihály
Elsőként a Csíkszentmihályi feliratról értesülünk Kunics Ferenctől, 1731-ben.
Véleményem szerint ezek voltak a kórus deszkáin lévő feliratok. Nem tudjuk, hogy rótt vagy festett deszkák voltak-e.
E deszkákból még jutott Szilágyi Sámuelnek 1749-ben, mikor azt írja egy levelében, hogy nemrég szerzett egy scythiai betűkkel írt feliratot, amit Csíkban, a Szt. Mihályi templomban talált, melyet még nem tudott kimagyarázni, azaz megfejteni. (Mandics, 2010/403)
Ezekből a deszkákból még maradt Németh József felcsíki esperes csíkszentmihályi plébánosságának idejére is (1757-1780). Egy levelében így ír róluk 1797-ben: „Azon írások valami chorus deszkáinak hulladékán valának írva és valami Mikrai nevezetű…strázsamester így magyarázta: Csináltatta Sándor 1111-ben. Ezeken kívül volt még egy ölnyi hosszúságú (nagyjából egy felnőtt ember kiterjesztett karjainak hosszúsága, F.K.), de tenyérnél nem szélesebb deszkára ugyan székely betűkkel való írás; ezt pedig így magyarázta: Ezen kép rámát csináltatta.”
Ezeket 1768-ban Cserei Farkas elkérte Németh Józseftől, Bécsbe vitte s ott eltűntek, mint annyi más értékünk.
Cserei Farkas (1719-1782), bár Kovászna megyében született, de főként Bécsben élt, történettudományi és bölcseleti munkái maradtak fenn, Mária Terézia kedvelt tanácsadója volt.
Cornides Dániel történetíró, egyetemi tanár, könyvtáros 1780 táján már ezért nem találta a csíkszentmihályi templom feliratát. Cornides Bél Mátyás tanítványa volt, bizonyára így ismerkedett meg a rovásírással.
Szabó Károly, a Marosvásárhelyi Kézirat fölfedezője, 1862-ben szeretett volna nyomra bukkanni Csíkszentmihályon, de már neki sem tudtak felvilágosítást adni.
Csíkszentmiklós
Csíkszentmiklós neve 1749-ben kerül a történetbe, amikor Szilágyi Sámuel lemásolja a két soros feliratot és Horváth Benedek által terjedni kezd.
1753-ban Dezsericzky Ince könyvében is megjelenik a felirat, fejlécén az olvasható, hogy a Szent Miklóson elhelyezkedő templomban „… in Templo loci Szent Miklós…”.
1866-ban fedezi fel Szabó Károly, hogy bár a Marosvásárhelyi Kéziratban a 3. és 5. lapon lévő másolatok fejlécén Csíkszentmárton szerepel lelőhelyként, a 7. lapon utalás történik Csíkszentmiklósra is. Ez a Csíkszentmiklósi felirat hét pontban való hitelességének bizonyítása, azaz „Inscriptio Csik Szent Miklosiensis testatur”. E bizonyításban utalások vannak arra, hogy ugyanarra az 1501-ben készült szövegre vonatkozik, mint amelyik a 3. és 5. lapon megjelenik. (Sebestyén, 1915/60, 61)
Ennek az ellentmondásnak a rejtélyét oldotta meg Mandics György azzal, hogy a két soros változatot Csíkszentmiklósra, a 6 soros változatot pedig Csíkszentmártonba helyezi.
Dezsericzky Ince két soros másolatának fejléce is ezt igazolja.
A Marosvásárhelyi Kézirat üres 6. lapjára feltételezésem szerint a két soros változat rajza került volna, erre vonatkozik a 7. oldal helymeghatározása: Csíkszentmiklós.
Ugyanakkor Csíkszentmiklósnak egy másik rovásemléke is volt, ez pedig a falba helyezett kőfelirat, amelyről a csíkszentmiklósi jegyző Jerneynek beszámol. Ennek szövegét nem ismerjük. Bár Mandics György nem veszi komolyan ezt az adatot, amelyet ő maga talált, csupán pár kupa bor melletti fontoskodásnak tartja, szerintem lényeges bizonyíték egy kőfelirat létezésére.
A jegyzők általában nem hebehurgya emberek s az írások már csak hivatalból is beleragadnak a fejükbe.
Több ilyen patakkőre, görgetegkőre rótt szöveggel találkozhatunk, többek között Dályán, Csobotfalván, Homoródkarácsonyfalván, Bonyhán és Erdőszentgyörgyön is.
Csíkszentmárton
Bod Péternek, nagy tudósunknak két másolata igazolja, hogy Csíkszentmártonnak is volt rovásfelirata. Itt az ő másolatának eredetije volt a falon, ahogyan írja, a templom kórusán. Mégsem a kórus deszkáira rótt felirat lehetett ez, hanem a kórus, karzat mellett elhelyezkedő falon, elérhető helyen, vakolatba karcolták, mint Dálnokon vagy Rugonfalván. A dálnokinak térben ugyan nem, de időben közel esik a keletkezése: 1526.
Ha a települések megőrizhették volna eredeti nevüket…
Bizonyára, ha a települések megőrizhetik eredeti magyar nevüket, ma biztosabbat tudnánk ezen művelődéstörténeti értékeink hovatartozásáról. Mert a forrásokban nem keveredtek volna olyan egyedi magyar településnevek, mint amelyek ma is megtalálhatók a környéken: Vacsárcsi, Göröcsfalva, Taploca, Zsögöd…
Tisztelet illeti elsősorban Kunics Ferencet, Szilágyi Sámuelt, Bod Pétert, s mindazokat a magyar egyházi és világi személyeket, akiknek az emlék legalább másolatokban való fennmaradását és terjedését köszönhetjük, s akik ezzel a magyarok ősi írásának létét bizonyították a tagadókkal szemben.
Az ábrák Sebestyén Gyula A magyar rovásírás hiteles emlékei című könyvéből származnak.
A templomok fényképeit Friedrich Klára készítette.
Irodalom
Andrássy Kurta János: A Csíkszentmiklósi rovásfelirat új megfejtése (In: A magyar rovásírás új megfejtései, Szatmári, USA. 1976)
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (1963)
Debreczenyi Miklós: Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke (1914)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (1975)
Ferenczi Géza - Ferenczi István: Magyar rovásírásos emlékekről (In: Művelődéstörténeti Tanulmányok, Kriterion Kiadó, 1979)
Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek (Székelyudvarhely, 1997)
Fischer Károly Antal: A hún-magyar írás és annak fennmaradt emlékei (1889, Hun-idea Kiadó, 2005)*
Fodor Ferenc: A magyar rovásírás emlékei (Kézirat, 1982)
Forrai Sándor: Küskarácsontól Sülvester estig (Múzsák Kiadó, 1985)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Ősök és írások (2008)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2010)
Németh Gyula: A magyar rovásírás (Magyar Nyelvtudományi Közlöny, 1934)
Ráduly János: Titkok a rovásírásban (Székelyudvarhely, 2004)
Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (1909)
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915)
Thelegdi János „Rudimenta, Priscae hunnorum linguae…” azaz a hunok régi nyelvének elemei… (1598, Ars Libri kiadó, 1994)
*Fischer könyvének létezik egy 1992-es hasonmás kiadása is a Hétágú Síp Alapítvány által. Mivel a Hun-idea kiadása könnyebben hozzáférhető, ezért ennek adtam meg az oldalszámait.
Szakács Gáborral több éve folytatjuk szakirodalom alapján a Kárpát-medencei rovásemlékek megtekintését, adatok, rajzok pontosítását, az emlékek állapotának felmérését, újak felfedezését.
Bár ősi írásunk az egész Kárpát-medencében használatos volt, Székelyföld az a terület, ahol legbőségesebben találkozunk emlékeivel és annak bizonyítékaival, hogy a mai napig is élő és használatban van. Ezekből ismertetek néhányat, a teljesség igénye nélkül, remélve, hogy kedvet csinálok másoknak is írástudó elődeink hagyatékának megismeréséhez.
Székelykeresztúron a Molnár István Múzeum óriásplakátján az 1500-as évekből származó rovásjeles kályhacsempe képe fogadott.
A főtéren pedig a település nevét felülről lefelé haladó szép rovásbetűkből álló szoborként alkották meg, bizonyítva az őseink írása iránti megbecsülést.
Rugonfalva
A XIII. században épült, majd többször átalakították a rugonfalvi református templomot. Ebben az írásban nem térek ki a templomok értékes freskómaradványaira, a tömörség kedvéért csak a rovásfeliratokról ejtek szót.
A bejáratnál egy Kortárs találkozó 1997-ben készült emléktábláján Gáta vagy Gata Albert, az alkotó saját nevét rovásírással jegyezte le. Megtekintettük, lemértük a szakirodalomból ismert, 1981-ben előkerült rovásfeliratot.
Tőle nem messze, egy újonnan feltárt 69x66 centiméteres falrészleten eddig még le nem írt rovásjeleket vett észre Szakács Gábor. Egy Cs, alatta pedig többek között T, LY, Ö betűk kerültek elő. A betűk mérete 5 centiméter.
Bögöz
A XII. századi, szintén többször bővített bögözi református templomot gólyafészek koronázza. Rovásfelirata vörös krétával készült és 1929-ben fedezte fel Szigethy Béla erdélyi művészettörténész, református lelkész egy Krisztust ábrázoló freskón. Sajnos a rovásfeliratot a látogatók szinte teljesen letapogatták, alig azonosítható néhány betű halvány körvonala, Krisztus bal térde tájékán. A felirat jelentésén vitatkoznak a kutatók, egyesek szerint Atyaisten, mások szerint Atyhai Están az olvasat, aki a közeli Atyha településről származó festő volt.
Székelyderzs
Az unitárius templomot egy XIII. századi kápolna bővítésével alakították erődtemplommá. A fehérre meszelt falba szépen elhelyezve találtuk a rovásírásos téglát. Sok megfejtése létezik, itt csak hármat ismertetek: Németh Gyula szerint: Miklós, derzsi pap. Csallány Dezső szerint: Miklós kántor pap atya. Véleményem szerint: Miklós szentelő pap. Mintha a tégla fölé helyezett búzakoszorú ezen olvasatomat erősítené, hiszen szokás volt a határban a gabonát beszentelni.
Székelydálya
A református templom felújítása folyamatban van, a külső falon már igen szépen konzerválták a három részből álló hosszú feliratot, új részlet is előkerült. Belül a levert vakolat alatti egyik kövön, a déli falon előkerült egy 4 centiméteres J (vagy A betű) töredéke és egy 6 centiméteres ZS betű. Több rovás gyanús karcolat látható a szemközti falon is, többek között egy négyszög K betű. A templom a XII. században épült, a karcolatok ekkor kerülhettek a falakra, a XV. században alakították át gótikus stílusban.
Homoródkarácsonyfalva
A XII. században épült templom tornyának 3. szintjére a veszélyes körülmények miatt csak ifj. Forrai Márton útitársunk és Szakács Gábor merészkedett. Ők fényképezték le a sok vitát és több megfejtési kísérletet kiváltó követ, amely még Franz Altheim német történész – akinek 1951-ben jelent meg az Attila und die Hunnen című könyve Baden-Badenben – érdeklődését is kiváltotta. Sajnálatos tévedése, hogy véleménye szerint az ótürk rovásíráshoz tartozó proto-bolgár rovásírásról van szó.
A feliratot Debreczeni László építész fedezte fel 1937-ben. A karzattól balra található freskórészleten szintén előkerült egy rovásfelirat, olvasata: TATÁR.
A Homoródkarácsonyfalvi Felirat további kutatást igényel, mert a helyszíni szemle több új tényezőt vetett fel a szakirodalomban eddig megjelent néhány megállapítással szemben. A legtöbb feliratelemzés nem említi például, hogy a követ úgy helyezték el a lőrésablak fölé, hogy a betűk fejjel lefelé állnak.
Útitársunk, Pej Kálmán mérnök a templom külső falán is felfedezett rovásjeleknek tűnő karcolatokat.
A torony bejáratánál, a földszinten, a jobb oldalon 80-120 centiméter magasan vakolatba karcolt 48 centiméter széles új felirat került elő több sorban, latin betűkkel vegyítve. Leginkább az Alsószentmihályi Feliratra emlékeztet, különösen a jobbra néző rovás M betű.
Vargyas
Nagy öröm, hogy Vargyason a keresztelőmedence bekerült a Makovecz Imre által tervezett igen szép református templomba. Az egyetlen kőből faragott medencén rovásfelirat látható, amelynek legismertebb szövege Ráduly János alapján: Mihály(i) irtán (írta) e követ. A medencét üveglap fedi, gyönyörű terítővel az Úr asztalaként szolgál. Ennek a medencének a képét szokták úgy körbeküldeni a világhálón, hogy ez az újfundlandi múzeumban található rovásírásos kő, amely bizonyítja, hogy a vikingek is magyarul beszéltek. Nem biztos, hogy jó szándékú tévedésnek tudható be az ilyesmi, inkább a magyar őstörténet kigúnyolásának.
Következő állomásunk Nyikómalomfalva volt, ahol több rovásírásos székelykaput fényképezhettünk. Az 1997-es első rovásírás versenyünk után Szakács Gábor ide hozta a győztes tanulókat, hogy megismerkedjenek az ősi írás forrásvidékével.
Farkaslaka
Tamási Áron író (1897-1966) síremlékéhez és sírjához rovásfeliratos székelykapun át jutunk. Ezen jól megfigyelhetjük, hogy Székelyföldön a rovás A és Á betű között többnyire nem tesznek különbséget, a régi rovásemlékekhez hasonlóan. Tamási Áron fejfáján neve rovásírással is olvasható.
Énlaka
Mivel errefelé lakott a jó Firtos tündér, talán nem túlzás kijelenteni, hogy utunk következő állomása, Énlaka, nem csak Székelyföld, de az egész Kárpát-medence legtündéribb települése. Már az is mesés volt, hogy a gyülekezeti gondnok urat nem egy kutyuska, hanem egy libuska kísérte, aki tisztelettudóan megállt a templom előterében és a pöttyintéstől is tartózkodott. Az énlakai unitárius templom a XV. században épült, azonban a tatárok felgyújtották. Az újjáépítésre 1668-ban került sor, amikor gyönyörű festett fakazettás mennyezetet kapott az épület.
Egy nagyszerű ember díszítette a kazettákat, Musnai György, aki a legméltóbb helyre, az orgonához közel festette fel rovásbetűkkel az unitáriusok jelmondatát: Egy az Isten. Hogy ki volt a 342 évvel ezelőtt élt Musnai György, diakónus, diák, vagy a Musnáról származó Dakó György, ez azóta is a rovásírás kutatóinak kedvelt vitatémája. Pedig inkább azzal törődnének, hogyan védjék meg a feliratot egy apró, de mégis hatalmas ellenségtől, a szú-tól. Az értékes emlék ugyanis telis-teli van szúrágással, és ha továbbra is csak elméleti viták folynak róla, könnyen úgy eltűnhet, mint a bögözi felirat. (lásd előző rész)
Az énlakai templomot övező temetőben útitársunk, Csuka Katalin olyan sírkövet fedezett fel és fényképezett le, amelyről csaknem bizonyossággal állítható, hogy rovásfeliratot véstek le róla, szerencsére meglehetős hanyagsággal.
Korond
Az itteni unitárius templomban is találtunk rovásfeliratot, a „Békességet” szót olvashattuk egy szépen faragott táblán, a szószéken, 1984-ből.
Sajnálatos, hogy a híres korondi kerámiákat nem díszítik az ősi székely-magyar betűkkel. Bizonyára nagy keletje volna a személyneveket hordozó korondi bögréknek, amelyekbe egy rovásábécét is el lehetne helyezni.
Kolozsvár
A Történeti Múzeumban (Daicoviciu u. 2, a régi Bástya utca) alkalmunk volt alaposan megszemlélni a híres Tatárlakai Táblákat, amelyekről oly sokan, oly gazdag képzelettel írtak, anélkül, hogy igyekeztek volna megtekinteni a sírlelet egyéb darabjait is a múzeum állandó kiállításán. Ugyanitt láthattuk Torma Zsófia írásjeles cseréptöredékeinek néhány darabját. Sajnos a múzeum felújítás miatt 2009-től bizonytalan ideig zárva tart.
Kézdivásárhely
2010-ben utunk első állomása Kézdivásárhely volt, ahol a régi református temetőben Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész sírját kerestük fel. Rovásemlékek gyűjtője is volt és a Nagyszentmiklósi Kincs egyik megfejtője. Ugyanitt Zs. Kátai Éva útitársunk két rovásírásos síremléket fedezett fel.
Szentkatolna
E település Bálint Gábor szülőhelye. Az iskolát róla nevezték el, 2009-ben pedig szobrát is felavatták az intézmény udvarán. Ezt Jakab Jolán tanárnővel és útitársainkkal együtt a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevében megkoszorúztuk.
Jakab Jolán szíves kalauzolásával meglátogattuk azt a telket, ahol valaha Bálint Gábor szülőháza állt. Az itt lévő hátsó épületen található az az ablak, amely még az eredeti épületből származik és tudósunk is kitekinthetett rajta keresztül a szép székely világra.
Gelence
Itt található Székelyföld talán legszebb katolikus temploma. A 13. sz.-ban épült Szent Imre templom a világörökség része. Védőkerítés övezi, harangtornya külön áll.
Az 1802-es földrengés olyan károkat okozott benne, hogy majdnem lebontották. Huszka József, (akinek Turáni magyar ornamentika című művét ismerjük) 1882-ben felfedezi a mészréteg alatt a freskókat és ez megmenti a lebontástól. Több más freskótöredék mellett a Szent László legenda és Jézus életének részletei láthatók. Ez utóbbi freskón található a Gelencei Rovásemlék, amelyet Huszka József már 1882-ben észrevett. A keresztre feszített Jézus jobb karja alatt megfestett Szűz Mária bal ruhaujján, a keze alatt hat centiméterrel egy évszám: 1497 és 11 centiméterrel pedig a PÁL PAP felirat. Meglehetősen nehezen olvasható, a betűméretek 4 centiméter körüliek.
Mivel a templomban tilos a fényképezés, ezt a fényviszonyok sem tették lehetővé, ezért Kónya Ádám rajzát közlöm. (Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek c. könyvéből, 1997) A felirat rövidsége, a jelek egyértelműsége miatt az oktatás során ezt a rajzot szoktam az első rovásemlék megfejtési gyakorlatnak adni. Már harmadik-negyedik osztályos gyermekeknek is nagy sikerélményt nyújt a megfejtése.
A szentségtartó fülke kőpárkányán a leírások szerint az 1503-as évszám olvasható. Rovásíróként szemlélve más a véleményem, bár nem mindegyik jel azonosítható egyértelműen rovásként. Úgy tűnik, mintha a rovásjeleket további véséssel átalakították volna.
A falak melletti padok mentén sok apró karcolat, írástöredék, elszórtan rovásjel is van. Alapos felmérésük több napos munkát igényelne.
Mind a templom belseje, mind a körülötte lévő régi sírkert felejthetetlen hangulatot áraszt.
Dálnok
Gelencéről Dózsa György szülőfaluja, Dálnok felé vettük az utunkat. A 14. században épült református templomában található az a rovásemlék, amely az 1977-es földrengésnek „köszönhető”.
Részben a lehulló vakolat alól, részben a helyreállítás során 7 nagyméretű felirat tűnt elő, amelyek közül egy rovásírásos, 6 pedig latin betűs és 1526-ból származnak. A feliratokat Mike Bálint helybéli református lelkész fedezte fel, majd Kósa Ferenc nyelvtörténész, Kónya Ádám tanár és Benkő Elek régész számoltak be róla.
A feliratok 4, 6 m. magasan helyezkednek el. A rovásfelirat a kórusról jól tanulmányozható, de nem jól olvasható, mivel a rozetta (Napjelkép?) alatti soron habarcs-pöttyök vannak. A betűk nagyméretűek, 20 és 23 centiméter közöttiek.
Három csoportba oszthatjuk őket: vannak, amelyek nincsenek bekarcolva, csak festettek, vannak, amelyek csak karcoltak és vannak, amelyeket a vakolatba karcolás után ki is festettek okkersárga festékkel.
Az északi falon a padsorok mellett rovásjeleket fedeztem fel a festett felszentelési kereszt felső peremén, ezekről fényképet és rajzot is készítettem.
Jobbról-balra haladva 1, 2: A-R vagy J-R összerovás, 3, 4: SZ-LY vagy S-LY összerovás, 5: K (a gyulafehérvári Református kollégium betűsorának AK jelére hasonlít), 6: A vagy M töredék 7: Ö. Úgy tűnik, mintha a rovásjeleket latin betűkké igyekeztek volna átkarcolni.
Kilyén
Kónya Ádám sepsiszentgyörgyi tanár 1978-ban fényképezte le a kilyéni unitárius templom kis rovásfeliratát. A helység pontos neve Sepsikilyén és Kovászna megyében fekszik, aki meg szeretné tekinteni, ügyeljen arra, hogy ne a Hargita megyei Kilyénfalván keresse. A templom a 13. sz.-ban épült, jelenleg felújítás alatt áll.
A rovásemléket az egyik külső falfestmény alsó szélébe karcolták. Kónya Ádám alapján a legkésőbbi falfestmények a 15. sz.-ban készültek, tehát rovásemlékünk ennél korábbi nem lehet.
A rajz Ráduly János rovásírás kutatótól származik, aki 1993-ban készítette. (Titkok a rovásírásban, 2004, 40.old.)
Ott jártunkkor, 2010-ben celofánra átrajzolva a jeleket, ettől néhány eltérést találtam a jobb oldali jelcsoportnál, a többi vonal pedig már nem volt pontosan követhető. Rajzomon tehát csak a felirat részlete látható.
A szövegromlás mértéke egyúttal az emlék pusztulásának mértékét is mutatja.
Ráduly megfejtése: BeNDIKO vagy BáNDIKO, kicsinyítő képzős családnév.
Saját megfejtésem Ráduly rajza alapján BENEDEK DIÁK.
A felújítás alatt álló templom belsejében egy fali fülkében (valószínűleg a korábban katolikusok által használt templom szentségtartó fülkéje volt)
Szakács Gábor rovás T és S betűt fedezett fel, továbbá egy latin B betűt, valamint egyéb karcolásokat, amelyek, ha nem vagyunk túl szigorúak, rovásjelek is lehetnek.
Fontos lenne üveglappal védeni a kilyéni rovásfeliratot, különben arra a sorsra jut, mint a falról „letapogatott” bögözi rovásemlék.
Csíkrákos
A székelyföldi templomok között igen híres a Csíkrákos és Göröcsfalva határában 1270-ben épült római katolikus erődtemplom. Amiről híres, az a 11. sz.-ban kőből emelt, 30 méter magas tornya, mert páratlanul különleges festmények díszítik.
Ezekről több magyarázat olvasható, a legáltalánosabb, hogy a kereszténységet megelőző természetvallás termékenységi kultuszának emlékei. Ilyeneket szoktak írni akkor, ha valamit nem tudnak megmagyarázni.
A torony képei inkább egy régi történetet mesélnek el, amely azonban ugyanúgy az ismeretlenség homályába vész, mint a Szent László és a kun párviadalának eredete.
A 16. sz.-ban a templomot és a tornyot Zablya Péter javította vagy javíttatta. A hagyomány szerint ekkor a torony pogánynak ítélt festményeit némileg átigazította. Így aztán már kevés esélyünk van arra, hogy az eredeti történetet megismerhessük.
A csíkrákosi templomról eddig úgy tudtuk, hogy nincsen rovásemléke. A templomot észak felől kerítő fal egyik kövén Szakács Gábor keresztet vagy rovás I betűt fedezett fel, amelynek szára 17, keresztvonala 6 centiméter. Ugyanezen a kövön egy további töredék véset is feltűnik, amely bizonyára a kő letört részén folytatódott. A kő mérete 34 x 24 cm.
A kőtől balra, 1 méter 10 centiméterre Zs. Kátai Éva egy 37 x 11 centiméteres kövön rovás SZ és N-re hasonlító jeleket vett észre.
A templom déli falán 165 cm. magasan, a meszelés alatti rétegben Szakács Gábor rovás Ö és S betűt fedezett fel. A jelek méretei a rajzon láthatók. A két betű összeolvasva ŐS vagy ÖS, utóbbi esetben névjel lehet.
Ugyancsak Szakács Gábor vett észre ettől a két betűtől balra, 25 centiméterrel a lábazat felett egy jobbra dőlő A (Á) betűt, szintén a meszelés alatti rétegben.
Véleményem szerint a torony festményei közül az egyik rovásfeliratot rejt, amelyet talán Zablya Péter, talán más némileg átalakított. Azonban a T és SZ felismerhető, további néhány rovásjel pedig sejthető.
A templom temető részében (cintermében) áll Zöld Péter plébános síremléke, akinek neve a madéfalvi veszedelemmel forrt össze.
Ő állt az élére annak a székely mozgalomnak, amely az ellen tiltakozott, hogy Mária Terézia birodalmának határait magyar vér árán akarta védeni. Így a székely férfiakat is be akarta sorozni határőr katonának, hogy háború estén idegen földöm, császári tisztek alá beosztva teljesítsenek szolgálatot.
Az események megrázó és hiteles leírását Nyírő József Madéfalvi veszedelem című könyvében is olvashatjuk.
Csobotfalván 1997-ben Gergely István plébános, (Tiszti) fedezte fel a toronyba épített rovásos követ. Kora 17. sz. előtti. A templom bejáratánál pedig kiállított fényképen látható egy 13 centiméteres kő, rajta a rovás négyszög K és még néhány elmosódott jel.
Sajnos a fényviszonyok nem voltak alkalmasak jó minőségű felvétel készítésére.
Székelyudvarhely - Jézus kápolna
Dr. Mózes Gyula hívta fel a figyelmemet a Jézus kápolna falain található rovásjelekre. A bejárat mellett olvasható Pomjánek Béla ismertetője, ezt idézem tömörítve: A kápolna Székelyudvarhely legrégibb épségben maradt műemlék épülete.
Építési ideje ismeretlen, a XII. századra feltételezik. Alaprajza:
3,40 x 3,40 méteres négyzet alapra szerkesztett négykaréjos kápolna.
Festett kazettás mennyezetét 1677-ben készítették, ez jelenleg múzeumban van, másolata 1903-ban készült. A hagyomány szerint a közeli hegyen állt Attila testvérének Budának vára, Budvár. A tatárjárás idején a székelyek ide húzódtak fel és egyikük nyilával szíven találta a tatár kánt. Ennek emlékére emelték azon a helyen a kápolnát.
A régészek a falkutatás során a vékony meszes vakolatot néhány helyen megbontották és alóla csudák tárultak fel, egy freskórészlet, egy gyönyörű arc, talán Szent László, továbbá bekarcolt jelek, a szakirodalomban eddig még le nem írt rovás és latin betűk vegyesen. Vörös krétával, vagy ceruzával írt betűk is feltűnnek, hasonlóan a bögözi felirathoz. Kovács Miklós középiskolás, a 11. Kárpát-medencei Rovásírásverseny egyik győztese elemlámpájával az oltár mögé világítva, ott is rováskarcolatokat vett észre.
Az udvaron, a déli bejárat fakapujához néhány kopjafa támaszkodik, nagy örömmel olvastuk rajtuk a rovásfeliratokat.
Az épület külső falán útitársunk, Onody Gyula, a Balatonszabadi Polgár Info szerkesztője fedezett fel eddig szintén még le nem írt rovásjeleket.
A kápolnát kőfalkerítés veszi körül, déli bejáratának oromzatán különösen érdekes a három nagy patakkőből kialakított kereszt.
Feltételezésem szerint e helyen egy még régebbi templom állhatott, s annak tetejét díszíthette.
Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum is őriz rovásemlékeket, például két vésett követ a Firtos várból.
Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban látható két rovásos kő a Tászok-tetőről. A Szabadság téren a templom mellett áll Oláh Szilveszter szobrászművész alkotása Bethlen Gáborról, a fejedelem bronz ruháján rovásfelirat olvasható.
Bonyha
Maros megyébe is ellátogattunk, először a Kis-Küküllő menti Bonyha községbe. Református temploma a XIV. sz.-ban épült.
Rovásemlékét Benczédi Sándor református lelkész és Albert József makfalvi pallér fedezte fel 1965-ben, a megrongálódott templom javításakor két méter mélységből került elő. Első gondolatuk volt, hogy a követ meg kell menteni, így a második támpillérbe, a földtől 180-200 cm-re építették be a mesterek, hogy jól látható legyen. Ráduly János kibédi rovásírás kutató a felirat keletkezését a XIV.-XV. sz.-ba helyezi és a rajzolatoknak tordosi, mezopotámiai párhuzamait is megtalálja. A bonyhai rovásemlék megfejtésén még vitatkoznak a szakértők.
A velünk utazó Pej Kálmán mérnök a rovásemlék alapos szemléje alapján Ráduly János rajzát a mellékelt kép szerint kiegészítette.
Erdőszentgyörgy
Maros megyében, a Kis Küküllő jobb és bal partján fekszik. A város híres szülötte a szépséges Rhédey Klaudia grófnő, aki a XIX. sz.-ban élt és Charles angol királyi herceg üknagyanyja. A református templomot, amely egykor katolikus templom volt, 1935-ben Claudia unokájának, Mária angol királynőnek az adományából újították fel, ő állíttatta a fekete márvány emléktáblát is 1936-ban. Rhédey Claudiát saját kívánsága szerint a templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Charles angol herceg is meglátogatta a templomot és üknagyanyja sírját 2008-ban, bejegyzést is tett az emlékkönyvbe.
A templom rovásemlékének leírását Ferenczi Géza muzeológus, történész alapján adom: A helybeli református templom északnyugati támpillére oldalában mintegy 2 m. magasságban kis eresz alatt található. 1935-ben fedezték fel az egyház akkori alapos megújításakor. Debreczeni László építész véleménye szerint: A jegyek egy nagyobbacska pataki fekvő kődarabon vannak erőteljesen bekarcolva, nem gyakorlott kéztől, nem vésővel. A torony a 18. sz. 30-as éveiben épült. Az emlék állapota Debreczeni leírása óta romlott, egyrészt a homokkő porlós volta miatt, másrészt a rákent cementes vakolat miatt bizonytalanná váltak a jelek körvonalai. „A titkukat továbbra is rejtegető emlékek közé kell sorolnunk őket.”
Ismertetésem közel sem teljes, csak egy kis szelete még látható fontos művelődéstörténeti emlékeinknek.
Aki kedvet kap az erdélyi templomok rovásemlékeinek megtekintéséhez, keresse a templomok lelkészeit, papjait, gondnokait. Szíves fogadtatásban, értő magyarázatban fog részesülni, amelyet itt szeretnék megköszönni útitársaink nevében is. És kifelé menet ne kerüljük el a perselyt, mert adományunkkal őseink értékes hagyatékának pusztulását akadályozhatjuk meg.
A fényképeket Csuka Katalin, ifj. Forrai Márton, Friedrich Klára, Habedank Marianna, Z. Urbán Árpád és Zsigó Viktor készítette.
Irodalom:
Barangolás Háromszéken (Szerk: Demeter László, Sepsiszentgyörgy, 2007)
Benkő Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz (Magyar Nyelv, 1994/157)
Benkő Elek: A székely rovásírás (História, 1996/3)
Bokor Imre: A Fehér Nyikó forrásától a Nagy Küküllőig (2008)
Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek (Székelyudvarhely, 1997)
Friedrich Klára: Rovásírás iskola (Sorozat a Magyarok Világszövetségének kiadványában, a Honlevél-ben)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Gondos Béla: Rovásírásos emlékek Erdélyben (Turán, 2001/ápr.-máj.)
Horváth Zoltán György: Székelyföldi freskók a teljesség igényével (2001)
Magyar Élettér Autóatlasz (Magyar Élettér Alapítvány, 2006)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2010)
Nyírő József: A madéfalvi veszedelem (Kairosz Kiadó, 2005)
Orbán Balázs: A Székelyföld (1868, Európa Kiadó, 1982)
Ráduly János: Titkok a rovásírásban (2004)
Utazások Erdélyben (Panoráma Kiadó, 1982)
A rovásírás a magyarok elődeinek írása, nemzetünk legrégibb és legértékesebb szellemi kincse, amely bizonyítja több ezer éves jelenlétünket a Kárpát-medencében, valamint szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat. Ugyanakkor ésszerű, szép és még játékos is. Igazán illik rá a mondás, hogy az Isten is jókedvében teremtette.
Hogy tudjuk értékelni ezt a kincset, először vázlatosan tekintsük át az írások főbb fajtáit:
1. Képírás (Piktográfia)
Jól felismerhető ábrázolások, rajzok, amelyek az élőlényeket vagy tárgyakat egyszerűsített formában mutaják. Egy-egy szót vagy mondatot jelentenek, nyelvi hovatartozás és hangérték nélkül, tehát a világ bármelyik részén érthetőek. A képírást az észak-amerikai indiánok még a 19. században is használták, ilyen pl. az 1800 és 1870 között keletkezett, bölénybőrre írt Téli Krónika. Képírással napjainkban is gyakran találkozunk, ilyenek például a közlekedési táblák.
2. Fogalomírás (Ideográfia)
A képek itt már elvont fogalmakat is jelölnek, például a Nap képe a hőséget, a láb képe a járást. A képek tehát fogalomjelekké, ideogrammákká válnak. A jeleknek itt még nincs hangértéke, de már társadalmi közmegegyezéshez kötöttek, alakjuk pedig fokozatosan távolodik az eredeti képtől. Ilyen fogalomírás napjainkban a kínai írás, amelyben a jelek száma megközelíti a 45.000-et és minden új fogalommal tovább nő. A hétköznapi életben négy-ötezer jelet használnak.
3. Szóírás
Amikor egy-egy régi műveltségben a gyakran használt szavakhoz mindig ugyanazok a jelek kapcsolódtak, szóírás alakult ki. Ebben a jelek nem csak a képi tartalomhoz kötődtek, hanem önálló hangalakot is jelentettek. Ilyenek voltak például az egyiptomi szójelek.
4. Szótagírás
A szótagírás a szóírásból alakult ki oly módon, hogy az egy szótagú szavak jeleiből állították össze a több szótagú szavakat. Például a borsó szót a bor és a só szó jeleiből. Itt már a hangérték is szerepet kap, mivel a bor-nak és a só-nak semmi köze a borsóhoz, hanem a két eredeti szó jele és hangértéke adja az új szót. A szótagírásokban a jelek száma legalább ötven. Ilyen a japánok írása, akik két fajta szótagírást használnak, mindkettő jeleinek száma 71.
5. Betűírás (Hangírás, fonográfia)
Ez a legfejlettebb, legésszerűbb írásforma, amelyben az adott nyelv minden hangját külön betű rögzíti. Mivel minden hangunkra van egy betű, így bármit, még a legelvontabb fogalmakat is könnyedén le tudjuk írni. A jelek száma átlagosan 20 és 40 között mozog. Ennek az írásformának legelső képviselője a magyarok elődeinek írása, az ősi magyar rovásírás, bár a hivatalos írástörténet erről nem vesz tudomást.
A rovásírás a betűírások közé tartozik
Rovásírásunk magyar nyelvünk hangjaihoz tökéletesen igazodott, minden hangjára van betűnk, ezért azt mondhatjuk, hogy együtt fejlődött anyanyelvünkkel, nem kölcsönöztük, nem vettük át senkitől. Amikor a XI-XII. században át kellett térnünk a latin betűs írásra, ebben 13 hangunkra nem volt jel. (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü) Ezzel a magyar nyelvhez teljesen alkalmatlan betűsorral évszázadokra visszavetették és a korabeli Európa alacsony szintjére süllyesztették írásbeliségünket. Például a „gyümölcs” szót latin betűvel csak „gimilc”-ként, a „püspök” szót „puespoec”-ként lehetett leírni. Forrai Sándor írta 1985-ben: „...a magyar nyelvet latinbetűs írással jegyezni csak nagy torzítás árán, vagy egyáltalán nem volt lehetséges. Az olvasó minduntalan tanúja lesz annak a harcnak, ahogy nyelvünk küzdött a ’betolakodó’ idegen betűkkel szemben. ”
Elődeink a rovásírást a Kárpát-medence egész területén használták és őshazánktól távol eső területeken is elterjesztették. A köznépi eredetű emlékek tanúsága szerint a legkorábbi időktől kezdve nálunk senki nem volt írástudatlan, a juhászgyerekektől kezdve a fejedelmekig mindenki értett a betűvetéshez.
Krónikásaink és tudósaink, többek között Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János, Bonfini Antal, Verancsics Antal, Baranyai Decsi János, Szamosközi István, Thelegdi János, Kájoni János, Bél Mátyás szkíta-hun írásként említik műveikben. Egyikük sem nevezte finnugor írásnak! A rovásírás kifejezést a juhász szülőktől származó Tar Mihály használta először, a források szerint 1901-ben. Majd nagy szobrászművészünk Fadrusz János vezette be a köztudatba a XX. század elején és hamar elterjedtté vált, mert tökéletesen kifejezi ősi írásunk egyaránt róható, véshető, írható jellegét.
A székely-magyar rovásírás elnevezés Magyar Adorjántól ered. Neves művelődéstörténészünk ezzel adta meg a tiszteletet a székely népnek, mert legtöbb rovásemlékünket ők őrizték meg az utókornak.
Rovásírásunk néhány jelentős
emléke és személyisége
Eddig megtalált legrégibb Kárpát-medencei írásemlékünk a bajóti Jankovics-barlang tizenöt-húszezer éves rétegéből származik. Képét Lambrecht Kálmán természettudós Az ősember című könyvében fedeztem fel (Dante Kiadó, 1931). A letörött csont pálcavég két oldalán sorakoznak a rovásjelek, amelyek között egy feltételezhetően SK összerovást is láthatunk. Természetesen a hangértékekben nem lehetünk biztosak, de a formai azonosság figyelemreméltó.
Az erdélyi Tatárlakán 1961-ben hamvasztásos sírból került elő a hat cm. átmérőjű égetett agyagkorong, amely rovásírásunk Z, NY és GY jelét, valamint olyan képírásjeleket hordoz, amelyek 1500 évvel korábbiak a mezopotámiai hasonló jeleknél. Kora megközelítőleg 8.000 év.
Torma Zsófia, a világ legelső régésznője öt-hatezer éves írásos cserépedény töredékeket gyűjtött össze a Maros beomló partfalából. A Kolozsvári Történelmi Múzeumban gyűjteményének több darabján összevont rovásírás látható.
A Róma melletti campagnai mezőről származó háromezer éves rovásfeliratos bronz baltatokot John Lubbock angol régész Kárpát-medencei készítésű, szkíta leletnek határozza meg. Görög szerzők is beszámolnak a szkíták írástudásáról és könyvhasználatáról.
A hunok íráshasználatát külföldi szerzők is elismerik, például a német Franz Altheim, aki 1948-ban adta ki Hunnische Runen (Hun rovásjelek) című tanulmányát. Zagd Batszajhan pedig így ír: „Az Orhon-Jenyiszej rovásírást a hunok alkották meg”.
Avar kori, VII. századi a szarvasi csont tűtartó, amely kb. hatvan rovásjelet hordoz. Rendkívüli jelentősége, hogy köznépi női sírból származik, tehát bizonyítéka népünk minden társadalmi rétegre kiterjedő írásbeliségének olyan korokban, amikor még Nagy Károly frank császár sem tudott írni-olvasni.
Ugyancsak a köznépre is kiterjedő írásbeliséget bizonyítja a Bodrog-alsóbűn előkerült honvisszafoglalás kori rovásírásos kohófúvóka és egyúttal rámutat arra is, hogy az e korból származó őskohók a legmagasabb műszaki szintet képviselték Európában.
XII. századi az a rovás botnaptár, amelyet L. F. Marsigli olasz hadmérnök másolt le 1690-ben a gyergyószárhegyi ferences kolostorban. Közel kétszáz szavas rovásemlékünk utolsó szava Áldás, a táltos köszöntés.
1483 előtt jegyezték le a Nikolsburgi Ábécét, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona és az általa rendezett nagyobb kiállításokon megtekinthető.
Az 1501-ben épült csíkszentmiklósi (más forrásokban csíkszentmártoni) templom felirata is köznépi írásbeliségünk bizonyítéka, az építőmesterek készítették, neveiket tartalmazza. Csak másolatokban maradt fenn.
Thelegdi János, későbbi katolikus főpap, 1598-ban egy tizenhat oldalas kis tankönyvet állított össze ősi írásunk szabályaiból. Írásmutatványa a Miatyánk és a Hiszekegy. Sajnos csak hibás másolatokban maradt fenn.
Bél Mátyástól (1684-1749 – evangélikus püspök, tudós, rovásemlékek gyűjtője) maradt ránk egy betűsor és a Miatyánk, mely ismételten bizonyítja, hogy őseink írása a legrégibb időktől, minden társadalmi rétegben folyamatosan használatos volt.
1802-ből, a kiskunhalasi pásztoroktól őriz 16 rováspálcát a Thorma János Múzeum.
Többek között ezek a régi emlékek bizonyítják kárpát-medencei ősiségünket, mert ma is itt él az a nép, amely ezeket a jeleket még használja. E néhány rovásemlék bemutatása után ismerkedjünk meg azokkal is – a teljesség igénye nélkül – akik ősműveltségünk legfontosabb részét, az írást átmentették számunkra.
Szamosközi István (1570-1612), Bocskai István történésze leírta, hogy a firenzei nagyhercegi könyvtárban látott, olvasott egy nyomtatott (!) szkíta betűs könyvet. Rovásírásos feljegyzései is maradtak ránk.
Thelegdi János (1574-1647) a „Rudimenta, Priscae hunnorum linguae…” azaz a hunok régi nyelvének elemei… című tankönyv írója. Célja a rovásírás újbóli elterjesztése volt.
Kájoni János (1629-1687) csíksomlyói ferences szerzetes, népdalgyűjtő, orgonaépítő, nyomdaalapító, rovásírásos ábécéi maradtak fenn.
Muzsnai György unitárius lelkész, az énlakai unitárius templom rovásfeliratát készítette 1686-ban.
Bél Mátyás (1684-1749), evangélikus püspök, tudós, rovásemlékek gyűjtője.
Bod Péter (1712-1769) református pap, író, szótáríró.
Rovásfelirata és betűsora maradt fenn.
Fischer Károly Antal (1842-1926), „A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei” című könyv szerzője.
Fadrusz János (1859-1903), egyik legnagyobb szobrászunk, a zilahi rovásírásos Tuhutum emlékmű alkotója.
Sebestyén Gyula (1864-1943) néprajzkutató, rovásírásról szóló művek szerzője. Balatoni villája elé rovásírásos szerkövet állíttatott.
Magyar Adorján (1887-1978) néprajzkutató, őstörténész, díszítőművész, rovásírásról szóló művek szerzője.
Fehérné Walter Anna (1915-?) folyóirat szerkesztő, történész. „Az ékírástól a rovásírásig” című, két kötetes, nagy összefoglaló mű szerzője. Sajnos az 1975-ös első kiadás óta nem jelent meg újból.
Forrai Sándor (1913-2007) tanár, református presbiter. Rovásírás vándorkiállítás és több, ősi írásunkról szóló mű szerzője.
Könyvei még antikváriumokban is ritkán kaphatók, nagy szükség lenne újbóli kiadásukra.
Miért nem tanítják az iskolákban
a rovásírást?
Miért nem tanítják az iskolákban és miért nem használhatjuk ősi írásunkat, mint ahogyan a kínaiak, japánok, görögök, arabok, héberek használják saját betűiket? A válasz e tanulmány első mondataiban megtalálható, mert Kárpát-medencei ősiségünket, szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat bizonyítja. Emiatt a X-XI. századtól pogánynak nevezték ősműveltségünket és emlékeit igyekeztek eltüntetni. Rovásírásos kódexeinket és a rováspálcákat elégették, táltosaink működését, gyógyító tevékenységét betiltották. I. András, Vazul-Vászoly fia 1047-ben fő- és jószágvesztés terhe mellett tiltotta be a „régi scithyai nemzeti hitet”, és a pogány írást.
I. András öccse, Béla, a régi székely méltóságneveket eltörölte, a családok, várak, helységek régi neveit szentek neveivel fölcseréltette s a családok régi irományait elégettette.
Fehér Mátyás Jenő írja a „Középkori magyar inkvizíció” című könyvében, hogy „voltak magyar írások, teljes könyvek a Halotti beszéd és a Mária siralom előtt is.”
Ha a rovásírás az iskolákban bevezetésre kerülne, nem lenne tovább fenntartható a 896-os besenyő beüldözéses honfoglalás és a finnugor rokonság hamis elmélete.
A rovásírás fontosabb szabályai
A rovás valamely felületbe véséssel, karcolással, a rovásírás pedig felületre ceruzával, tollal, ecsettel, stb. történik.
A rovásírás elsajátítása igen egyszerű, alsó tagozatos gyermekek 4-5 szakköri foglalkozás alatt megtanulják a számrovással és a rövidítéses rovásírással együtt. Itt hívom fel a figyelmet, hogy a rovásírás oktatását legkorábban a 3. általános iskolai osztály elvégzése, tehát kb. 9 éves kor után kezdjük. Egyrészt ilyenkor már a legrosszabb indulattal sem lehet a rovásírást okolni a latin betűs írás-olvasásban felmerülő nehézségekért. Másrészt a magyar gyermekeknek igyekezniük kell minél jobb eredményt elérni az osztályozott tantárgyakból, hogy bejussanak felsőoktatási intézményekbe, mert ezekben a magyar gyermekek aránya sajnálatosan csökken. A rovásírás elsajátításának felső korhatára nincs. Egerszegi Jánosné, úszó világbajnoknőnk, Krisztina édesanyja, nagymama korában tanulta meg és átírta őseink betűivel az egész János vitézt.
Ősi betűink szépek, mutatósak, díszítésre is alkalmasak. A Budapest XVI. kerületi, Sashalom-Rákosszentmihályi református gyülekezet templomában a Himnusz és a Szózat két nagyméretű tűzzománc táblán rovásírással is látható.
Régi rovás ábécéinkben a betűk száma 32, annyi ahány fogunk van. Akkoriban a hosszú magánhangzókat nem jelölték külön, ezeknek első formáival csak a XVI. században találkozunk. Magyar Adorján ábécéjében az Á és É megjelenése 34-re emelte a betűk számát.
Forrai Sándor minden hosszú magánhangzónkra külön jelet válogatott a régi betűsorokból, így ábécéje 39 betűs.
A rovásírást jobbról balra írjuk, mert legtöbb írásemlékünkben így szerepel. Lehet balról jobbra is írni, ám ez nem hagyománykövető. Ebben az esetben meg kell fordítani a betűket, hogy balról jobbra nézzenek. A régi írások, pl. az egyiptomi hieratikus írás, etruszk, pelazg, ógörög, latin nagybetűs írás sorvezetése is többnyire jobbról balra történt. Sebestyén Gyula véleménye szerint az írás irányának megváltozását a folyóírás, azaz kurzív írás térhódítása okozta. A jobbról balra való írás alsó tagozatos gyermekeknek sem okoz gondot, a balkezesek pedig könnyebbségről számoltak be. Rovásemlékeink között előfordulnak felülről lefelé írottak is, pl. a XIII. századi Margit szigeti kő. Kopjafákon, székelykapukon szintén látható felülről lefelé rótt szöveg. Az ifj. Forrai Márton által nemrégiben újra felfedezett Patakfalvi Biblia két rovásírásos oldala pedig alulról felfelé halad.
Ősi írásunk betűsora bizonyosan nem az volt, mint a latin ábécéé. Jómagam az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladva a következő sorrendben tanítom a betűket:
A szavakat szóközökkel választjuk el egymástól. A rovásírás jellege nagybetűs, nyomtatott írás, hagyományosan minden betű nagysága egyforma, kis és nagybetűt csak ritkán jelöltek. Napjainkban a mondatok első betűit és a tulajdonneveket kiemelhetjük nagybetűkkel, ez megkönnyíti az olvasást.
Sajnos nem maradt fenn olyan írásemlékünk, amelyből az írásjelek egyértelmű használatára következtethetnénk.
Napjainkban ugyanazokat az írásjeleket használjuk, mint a latin betűs írásnál.
A rovásírásban két fajta K betű használatos. Magyar Adorján szerint az egyik a szó végeire, a másik a szó belsejébe kerül. Forrai Sándor véleménye ezzel szemben az, hogy a két fajta K használatát a mellettük lévő magánhangzók hangrendje dönti el. Kutatásaim szerint azonban a K betűket tartalmazó rovásemlékeink ezeket a szabályokat nem igazolják. Egyszerűbb, és ezt az egyszerűsítést Forrai Sándor is elfogadta, ha csak a jelet használjuk K-ként. Ugyanis régen nem csak az (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)ny, (e)r, (e)s, (e)sz hangoknál ejtették elől az e-t, hanem mindegyik mássalhangzónknál. Tehát (e)b, (e)c, (e)cs... ...(e)k, ennek a jele pedig a . Rovásemlékeinkben is ez a fajta K betű szerepel gyakrabban.
Fontos szabály, hogy rovásírásunkban csak azokat a betűváltozatokat használhatjuk, amelyek valamely régi rovásemlékben megtalálhatók, mert csak így tudjuk eredetiségét és egyediségét megőrizni.
A rovásbetűk között nincs Q, W, X, Y, mivel ezek nem tartoznak a magyar hangkészletbe, hanem latin jövevények. Rovásírással az alábbi módon jelöljük őket:
Rovásírásunknak vannak még úgynevezett bogárjelei, ezek néhány ábécében maradtak fenn, szövegben csupán három fordul elő, az első és nyolcadik a botnaptáron, az ötödik a Konstantinápolyi Feliratban. Több kutató az egyiptomi képírásból eredezteti, ez a felfogásuk a szkarabeusz bogárral való formai hasonlóságban gyökerezik.
Kutatásaim szerint azonban a bogárjelek a számrovás-botok fejes részéről származó névjelek. A rovásfej a számrovásbotnak az a része, amelyen a tulajdonos névjele látható, többnyire összevont rovásírással. Ezek a névjelek kerültek be botokról másolva az ábécékbe és néhány szövegbe. Ezt a véleményemet alátámasztja egy hálónehezék, amely 2007-ben a sok kincset rejtő magyar földből Újkígyóson került elő és Harangozó Imre néprajzkutató jóvoltából tudósított róla Szakács Gábor. (Magyar Demokrata, 2007/2/2) A hálónehezékre a Nikolsburgi ábécé EMP jelét karcolta tulajdonosa, többszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt. Ez a lelet tehát megerősíti, hogy a bogárjelek nem idegen jövevények, nem az egyiptomiaktól vagy a kínaiaktól kölcsönöztük őket, hanem jelkészletünk legrégibb, saját rétegéhez tartoznak.
Rövidítéses rovásírás
A magyarok elődei a gyorsírásnak is úttörői. Ezt a rövidítéses rovásírással oldották meg, kétféle módon. Az egyik az összerovás, amely sok játékos lehetőséggel örvendezteti meg a felnőtt és gyermek rovásírókat egyaránt.
A másik rövidítési lehetőség leggyakoribb magánhangzónk, az E kihagyása. Az E-t a szó végén mindig ki kell írni a helyes értelmezés érdekében. Más magánhangzót is ki lehet hagyni, ha ugyanabból több van egy szóban, de itt az elsőt jelezni kell, mert csak az E magánhangzó kihagyása egyértelmű.
A számrovás
Őseink elszámolásaikat nagyon ésszerűen intézték a rovásbotokon. A deszkába belerótták az adós nevét, vagy beleégették a pásztor által használt billogot és felrótták rá az adósságot, vagy az állatok számát. Ezután kettéhasították, majd adós és hitelező, vagy gazda és pásztor vitte a maga felét és ment a dolgára. Elszámoláskor összeillesztették a botokat, a rovátkáknak egyezniük kellett, így csalásra nem volt lehetőség.
A rovásszámok írása szintén jobbról balra történik. Ezekkel őseink bizonyosan műveleteket is tudtak végezni, ennek mikéntjére azonban nem maradt fenn példa, így a kutatók többségének az a véleménye, hogy rovásszámjegyeinkkel műveleteket végezni nem lehet. Ezt cáfolandó, Barta József grafikus, a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapjának gondozója eljárást dolgozott ki a négy alapművelet végzésére, amely a 2006-ban kiadott Új Rovásírás Tankönyv és Szakköri Ötlettár című füzetemben jelent meg először.
Feladataink a rovásírás megőrzése,
terjedése érdekében
Őseink írását és a róla tanúskodó leletek egy részét a tiltások és üldözések ellenére sikerült megmenteni. Köszönhető ez mindazoknak, akik kőbe vagy templomok vakolatába vésték, fába rótták, cserépbe, orsógombra, tűtartóra karcolták, pergamenre, palatáblára, papírra írták, vagy akár csak egy betűsort is továbbadtak.
Forrai Sándor nyomdokain elindulva Szakács Gáborral azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a lehető legszélesebb körben elterjesztjük őseink írását. Cserkészvezetők, felkészítő tanárok, hagyományőrzők, sőt gyermekek segítségével folytatott közös munkánk sikerét versenyek, szaporodó szakkörök, rovásfeliratos helységnévtáblák és tárgyak, könyvek, levelek bizonyítják. Honlapunk Élő Rovás Fényképtár rovatában e tanulmány írásakor már 300 beküldött fénykép tanúskodik az újjáéledésről és terjedésről.
A terjedésnek azonban nem örülhetünk maradéktalanul, mert megjelentek a hagyományoktól való elrugaszkodásnak vagy a hagyományok nem ismerésének jelei. Ilyen a rovásírás folyóírássá való alakítása, amely egy olvashatatlan, zavaros jelhalmazt eredményez.
Mások szótagírássá akarják átalakítani, ez visszafejlesztését jelentené egy olyan nehézkes írásformához, amelyet őseink soha nem alkalmaztak és több ókori nép is legalább kétezer éve felhagyott vele. Nem hagyománykövető az X, Y, W, Q latin betűkre rovás jelformák alakítása és beillesztése az ősi betűsorba, mert ezekre a nem magyar hangokra a rovás betűsorban soha nem voltak jelek.
Tehát ha őseink írását torzulásmentesen szeretnénk megőrizni és továbbadni, akkor csak hiteles emlékeiből szabad kiindulnunk.
További feladataink:
A versenyekbe minden elszakított területen és az emigrációban élő magyar testvérünk bevonása.
Újabb rovásíró körök alakítása a világ magyarok lakta területein. Rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése a településeken. Házak, lakások kapujára, ajtajára rovásírásos névtáblák készítése.
Az általános iskolákban a kötelező tananyag részeként a tanulók megismertetése a rovásírás alapfogalmaival vagy újabb rovásíró szakkörök létrehozása.
Debreczenyi Miklós, Csallány Dezső, Fehérné Walter Anna, Forrai Sándor alapműveinek újbóli kiadása. Rovásírásos folyóiratok, valamint rovásírással írt klasszikus könyvek megjelentetése.
A számítógépes rovásírásos levelezés egyszerűsítése. A rovásírás bekapcsolása az Unicode rendszerbe.
Rovásemlékeink felügyelete, védelme, főként, ha azok trianoni határainkon kívül esnek.
Ezen feladatok elvégzését bárki kezdeményezheti lakóhelyén, ezzel ősi írásunk fennmaradását segíti elő, amelyről Magyar Adorján ezt írta:
„A népek műveltségi foka ma is legbiztosabban a szerint ítélhető meg, hogy az írni-olvasni tudók számaránya milyen náluk. A legtöbb európai nép írni-olvasni csak a kereszténység felvétele után tanult meg… Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek a kereszténységre térése előtt is volt saját - azaz nem másoktól átvett –írása.”
Irodalom
Altheim, Franz: Hunnische Runen (Halle, 1948)
Batszajhan, Zagd: A hunok régészete, néprajza és és története, IV. rész (Turán, 2006, április-június)
Botos László: www.magtudin.org
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (1963)
Debreczenyi Miklós: Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke (1914)
Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazása (2006)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (1975)
Fischer Károly Antal: A hún-magyar írás és annak fennmaradt emlékei (1889)
Forrai Sándor: Küskarácsonytól Sülvester estig (1985)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása (1996)
Magyar Adorján: Ős magyar rovásírás (U.S.A., Warren, 1970)
Makkay János: A tartariai leletek (Akadémiai Kiadó, 1990)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2010)
Radics Géza: Nemzeti jeképeink és magyarságismeretünk alkotóelemei (2007)
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915)
Thelegdi János: Rudimenta, Priscae hunnorum linguae…(1598)
Tomory Zsuzsa: www.magtudin.org
Ucsiraltu: A hun nyelv szavai (Napkút Kiadó, 2008)
Friedrich Klára: Rovásírás gyakorlatok nem csak gyerekeknek, I, II (2000)
Friedrich Klára: Rovásírás tankönyv és szakköri ötlettár (2003)
Friedrich Klára: Irástörténeti áttekintő magyar szempontból (2010)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás (2003)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták… (2005)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig (2007)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Ősök és írások (2008)
Szakács Gábor: Az EMP jel titka (Magyar Demokrata, 2007/8)
Szakács Gábor: Tájékoztató füzetek a Kárpát-medencei rovásírás versenyekről (2000-2009)
A Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapja: www.rovasirasforrai.hu
A Magyarságtudományi Füzetek első tematikai osztályának – A magyar ember és társadalma – eddig megjelent két kötete a magyar lélek és a magyar nyelv lényegét mutatta be. Itt olvasható, harmadik füzetünk merész, átkaroló gondolattársítással egy kötetbe foglal két olyan írásrendszert, amelyeket időben évezredek, térben ezer kilométerek választanak el egymástól. De van egy közös vonásuk: szorosan összefüggenek a magyar nyelvvel. Ezért e kötet címe: Magyar írás.
Friedrich Klára és Szakács Gábor tanulmánysorozata a kötet első felében a székely-magyar rovásírást ismerteti. Michelangelo Naddeo, olasz kutató, 2007-ben kiadott könyvében – The Ugaritic abjad, a rovás alphabet, avagy Az ugariti ábécé, egy rovás ábécé– azt bizonyítja, hogy a legősibbnek tartott ábécé, az ékírásos ugariti ábécé a rovásírás jeleiből alakult ki, amiből azt a következtetést vonja le, hogy a rovásírás minden ismert írás ősanyja.
Kulturális örökségünk e felbecsülhetetlen kincséről, 2003. június 21-én, Csíkszeredában, a Magyarok Világszövetsége szervezésében megtartott Quo vadis Székelyföld? konferencia Zárónyilatkozata így fogalmaz: Székelyföld autonómiáját csakis együtt, közös akarattal érhetjük el. Legyen ennek az útnak első mérföldköve az Isten ajándékaként elnyert székely rovásírás közkinccsé tétele. Kérjük pedagógusainkat és a szülőket, tanítsák gyermekeinket, hogy sajátítsák el e kincset. Kérjük székely településeink önkormányzati testületeit, hogy a helységtáblákon tüntessék fel a települések nevét a székely rovásírással is. Isten áldása legyen a munkánkon!
Ezt követően a rovásírás oktatása és használata fokozatosan terjedni kezdett. A kultúrpolitikai béklyókon túl, le kellett küzdeni még egy akadályt: a különböző rovás-iskolák közötti különbözőségeket egy szabvány elfogadásával fel kellett számolni. 2008-ban ez megtörtént. A Magyarok VII. Világkongresszusa Zárónyilatkozatának nyolcadik pontja, 2008. augusztus 20-án így fogalmaz: A Magyarok VII. Világkongresszusa üdvözli és megerősíti azt a 2008. július 12-én kelt megállapodást, amellyel megszületett a Magyar Adorján és Forrai Sándor rovásírás tanításait egybefoglaló Rovás Szabvány, és amelynek aláírói az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovásírás Szakosztálya – Libisch Győző –, valamint a Forrai Sándor Rovásíró Kör – Szakács Gáborné Friedrich Klára és Szakács Gábor –, továbbá Dr. Hosszú Gábor egyetemi docens, a Rovás Szabvány számítógépes betűkészlet készítője.
A Világkongresszus azzal a felhívással fordul a világ magyar rovásírás oktatói és az érdeklődők felé, hogy a továbbiakban az ekképp elfogadott Rovás Szabvány betűkészletét oktassák és használják.
A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy az első idézet székely rovásírásról, a második magyar rovásírásról beszél. Még mielőtt bárki a székelység és a magyarság megosztásával vádolna, idézzük a 2010. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Szegeden megtartott I. Székely – Magyar Világtalálkozó Zárónyilatkozatát: Az I. Székely – Magyar Világtalálkozó, felidézve a székely nép különös ősiségét, melyet már a hon-visszaszerző Árpád-ház is elismert és méltányolt, megállapítja, tudomásul veszi és megerősíti, hogy a székelység önálló népként határozza meg magát, amely elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A székely nép ezredéven át vérét nem kímélve teljesítette ősi fogadalmát a magyar állam és kultúra védelmében… A székely nép mind nyelvében, mind kultúrájában száz százalékosan magyar.
Rovásírásunkat mi székely-magyar rovásírásnak nevezzük, mert szerintünk ez így méltányos.
Borbola János, Hágában élő kutató egy évtizeddel ezelőtt a moszkvai matematikai papirusz tízedik feladványának megfejtésével vált ismertté, amelynek megoldásával őelőtte a nemzetközi tudományosság adós maradt. Később az őáltala kidolgozott módszerrel számos Nílus-parti hieroglif szöveget fejtett meg, amelyek közül kiemelkedik az óbirodalmi UNAS fáraó szakkarai piramisában található sírfelirat. Ez utóbbi Csillagszoba címmel könyvként is megjelent. A tudós kutató azzal a biztatással ajánlja az általa kifejlesztett, és ebben a füzetben ismertetett módszert az érdeklődők figyelmébe, hogy annak elsajátítói előtt az emberiség máig feltáratlan történelmének hatalmas szelete tárul fel, hiszen a Nílus partján „Himalájányi”, eddig senki által el nem olvasott hieroglif szöveg van.
Százötven évvel ezelőtt Sir John Bowring Poetry of Magyars című, a magyar költészetet angol fordításban bemutató könyvének bevezető tanulmányában dr. F. Thomas-ról ír, aki 1806-ban Budán kiadott, háromkötetes művet szentelt annak bizonyítására, hogy a magyarok az ősi egyiptomiak leszármazottai. Címe: Conjecturae de Origine, prima sede et lingua Hungarorum.
Negyven évvel ezelőtt, Montrealban kiadott, háromkötetes művében Baráth Tibor sok példával szemléltetett módszert ajánlott az egyiptomi hieroglif írás magyar olvasatára.
Borbola János itt ismertetett módszere minden előzőnél kidolgozottabb. Várva várjuk azt a pillanatot, amikor e dolgozat tanulmányozása utána magyar kultúra száz meg száz napszámosa, frissen szerzett tudása birtokában ráveti magát az eddig megfejtetlen – ki tudja mennyi titkot rejtő –, temérdek Nílus menti hieroglif írásra.Közülük kerülnek majd ki azok, akik Himalájányi, eddig olvasatlan hieroglif írást megfejtenek, és ezzel előfutáraivá válnak annak a kornak, amelyben az emberiség őstörténelmét újra fogják írni.
Ezzel a magyar írás fogalomköre távolról sem zárult le. Hiszen az emberiség sok ezer éves történetének számos írásrendszere vár még megfejtésre. Mint például egy másik, eddig titokban tartott 4000 éves írásbeliség, az egykori krétai civilizáció megfejtetlen rejtélye, a lineáris Á, amely a közelmúltig ellenállt és őrizte titkát. Az Ausztráliában élő hazánkfiának, Mellár Mihálynak sikerült megfejteni az egykori minósziak nyelvét. Ezt a világszenzációnak számító felfedezést – miként Borbola János az egyiptomi hieroglifák megfejtését –, Mellár Mihály is, a magyar nyelv segítségével érte el. Erről 2009. június 21-én, a http://osmagyar.kisbiro.hu honlapon így vall: akinek a megfejtés tálalása túl bonyolult, nehezen követhető, válaszom röviden, velősen, egyszerűen: Olvassák a táblákat magyarul!
Mi, e kötet szerkesztői pedig azt a pillanatot várjuk, amikor a kövek beszélni kezdenek…
Patrubány Miklós
Friedrich Klára - Szakács Gábor
Az ősi székely-magyar rovásírás
Borbola János
A Nílus-parti hieroglifák magyar nyelvű olvasata
A Magyarságtudományi Füzetek első tematikai osztályának – A magyar ember és társadalma – eddig megjelent két kötete a magyar lélek és a magyar nyelv lényegét mutatta be. Itt olvasható, harmadik füzetünk merész, átkaroló gondolattársítással egy kötetbe foglal két olyan írásrendszert, amelyeket időben évezredek, térben ezer kilométerek választanak el egymástól. De van egy közös vonásuk: szorosan összefüggenek a magyar nyelvvel. Ezért e kötet címe:
Magyar írás.
Friedrich Klára és Szakács Gábor tanulmánysorozata a kötet első felében a székely-magyar rovásírást ismerteti. Kulturális örökségünk e felbecsülhetetlen kincséről, 2003. június 21-én, Csíkszeredában, a Magyarok Világszövetsége szervezésében megtartott Quo vadis Székelyföld? konferencia Zárónyilatkozata így fogalmaz: Székelyföld autonómiáját csakis együtt, közös akarattal érhetjük el. Legyen ennek az útnak első mérföldköve az Isten ajándékaként elnyert székely rovásírás közkinccsé tétele. Kérjük pedagógusainkat és a szülőket, tanítsák gyermekeinket, hogy sajátítsák el e kincset.
Borbola János, Hágában élő kutató egy évtizeddel ezelőtt a moszkvai matematikai papirusz tízedik feladványának megfejtésével vált ismertté, amelynek megoldásával őelőtte a nemzetközi tudományosság adós maradt.
Később az őáltala kidolgozott módszerrel számos Nílus-parti hieroglif szöveget fejtett meg, amelyek közül kiemelkedik az óbirodalmi UNAS fáraó szakkarai piramisában található sírfelirat. Ez utóbbi Csillagszoba címmel könyvként is megjelent. A tudós kutató azzal a biztatással ajánlja az általa kifejlesztett, és ebben a füzetben ismertetett módszert az érdeklődők figyelmébe, hogy annak elsajátítói előtt az emberiség máig feltáratlan történelmének hatalmas szelete tárul fel, hiszen a Nílus partján „Himalájányi”, eddig senki által el nem olvasott hieroglif szöveg van.
Ezzel a magyar írás fogalomköre távolról sem zárult le. Hiszen az emberiség sok ezer éves történetének számos írásrendszere vár még megfejtésre. Mint például egy másik, eddig titokban tartott 4000 éves írásbeliség, az egykori krétai civilizáció megfejtetlen rejtélye, a lineáris Á, amely a közelmúltig ellenállt és őrizte titkát. Az Ausztráliában élő hazánkfiának, Mellár Mihálynak sikerült megfejteni az egykori minósziak nyelvét. Erről 2009. június 21-én, a http://osmagyar.kisbiro.hu honlapon így vall: akinek a megfejtés tálalása túl bonyolult, nehezen követhető, válaszom röviden, velősen, egyszerűen:
Olvassák a táblákat magyarul!
Patrubány Miklós
Se havasok se tenger tenger!
Nincs még egy ország Európában
ahol se havasok elragadtatása
se a kékbe vesző messziség
nyűgöző látomása se fénylés
roppant hegyek homlokán –
Se havasok se tenger tenger
se távolság se magasság Hazám!
A lélekben is csonkulunk minden
vagy éppen tágulva magasra nő?
És viselősként a Mont Blancot magát
növeljük hazaszerelemként daccal
szívünkön olvasztva jegét és havát
s a tenger látomásaival játszunk
melyekben egeken sikolt át az idő!
Mert így igaz s lehet! A képzelet
teremtett nagyvizét naponta
hányszor de hányszor ússzuk át?!
S noha se havasok se tenger
mi hajózunk s ezüst hegykoronákat
fürkészünk magunkban uram
választva hány díjnyertes halált
gyermekdeden és nagyvonalúan!
Választva s féltve e nyelvet
melynek immár tömegsírjait ássák
mert temetők temetése lett országlóknak
rettentő törvényű kiváltság
Szó- s embergerinc roppan áthatón
s vakít széttört sírkövek csontfehérülése
ránk zúdul dinoszaurusz-eszme és horda
hogy falvainkat a tájba tiporja –
De itt se havasok se tenger tenger!
Ez nem megszállása visszafoglalása
ükapás tájaknak csak nemzetsóhajtás
égi kék istenarc bedobálása szent dühvel
tehetetlen káromlások levegő-gyurmája
nem gyilkolás nem megbélyegzés uram
mindössze önszitok önvétek bamba önátok
badacsonyi bazaltsípok komor zengetése
Ezek a mi törött hangszereink e földön
hol oly kevés a méltóságos béke
magam is a gyűlölet csíráit öröklöm
s félve hagyom jussul minden nemzedékre
Legalább amíg felnő az ember Felnevelődne!
De hiába hiába a szorongás a vágy
körben csordul szavaink forró vére
vagy éppen arcra kékül a hallgatás
Arcra kövül az anyanyelv százezer éve!
Uram se havasok se tenger tenger
Nem erőszak; eszmény adhat csak igaz hazát
Mindenség úszik szemünk vízében
s ringatja Mont Blanc tiszta magasát
Az MVSZ erkölcsi alapja
A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást
| Adakozók: | 590 | Fő |
| Országok: | 17 | |
| Települések: | 191 | |
| Alakítók: | 72 | Fő |
| Összesen: (2012.04.26) | 8669908 | Ft |
